A kongresszusban „bosszulná meg” fia iraki halálát
Cindy Sheehan az a kaliforniai asszony, aki az iraki háborúban 2004-ben elvesztette a fiát, és ezért számtalan tiltakozó akciót szervezett a háború ellen. 2008-ban független jelöltként kihívást intéz Nancy Pelosi házelnök asszony felé és az ő körzetében indul a kongresszusi választásokon.
Hirdetés
A demonstrációk jó részét Bush elnök texasi birtokánál szervezte még 2005-ben, és akkor vált Amerika-szerte ismertté. Az idén tavasszal azonban, arra hivatkozva, hogy a demokraták sem tesznek semmit a háború befejezése érdekében, visszavonult a közélettől. „A fiam a semmiért halt meg Bagdadban" – mondta akkor. Mostani bejelentésére Nancy Pelosi irodája egyelőre még nem reagált.
(radio.hu)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
MNO vezető hírek
A Tesco állítása szerint egy interneten fellelt cikkből tudta kikövetkeztetni, hogy razziázni indulnak a fogyasztóvédők – írja a Magyar Nemzet.
A minisztérium szándéka szerint nem fognak változtatni a járások eddig kijelölt számán, a határok még mozoghatnak.
Összehívta csütörtök estére az euróövezeti pénzügyminiszterek Eurogroup tanácsát Jean-Claude Juncker, a testület vezetője.
Alig öt nappal a nemzeti légitársaság leállása után a Budapestről induló korábbi Malév-járatok kapacitásának több mint hatvan százalékára érkezett légitársasági igény, illetve ajánlat – közölte a Budapest Airport (BA) szerdán.