A kormányfő állításával ellentétes nyilatkozatot tettek tanúk

TK
Forrás: MTI
2012. augusztus 20., hétfő 01:45
Az osztrák kormányfő állításával ellentétes nyilatkozatot tettek tanúk az úgynevezett hirdetési ügyben, amelyben a kancellár is gyanúsított – írta egy osztrák hetilap nyomtatásban hétfőn megjelenő, előzetesen az interneten ismertetett cikkében.
Tetszik a cikk? Ossza meg ismerőseivel is!

A Profil által nyilvánosságra hozott feljegyzések, illetve a nyomozás során tett tanúvallomások szerint a 2008 óta kancellár Werner Faymann közlekedési minisztersége idején a miniszteri kabinet többször is megbízást adott egyes újságoknak állami tulajdonban lévő közlekedési cégek hirdetéseinek megjelentetésére, illetve kezdeményezett ilyen megbízásokat.

Az egy éve húzódó ügyben a kancellár és korábbi kabinetfőnöke, Josef Ostermayer többször is visszautasította a vádakat, kijelentve, hogy a tárca nem rendelt hirdetéseket a cégek nevében.

Hirdetés

„A tulajdonos (Faymann szövetségi miniszter) és kabinetje az utóbbi időben több megbízást is adott hirdetések, illetve fizetett mellékletek megjelentetésére a nyomtatott médiában anélkül, hogy az ASFINAG (az állami autópálya-kezelő) vezetőségét bevonták volna a döntésbe” – idézett a Profil az ASFINAG egyik 2007-es jegyzőkönyvéből. Franz Lückler, az igazgatóság elnöke pedig saját feljegyzése szerint később egy Ostermayerrel folytatott telefonbeszélgetésben nehezményezte a gyakorlatot.

Faymann pártjának, az Osztrák Szociáldemokrata Pártnak (SPÖ) a koalíciós partnere élesen bírálta a kancellárt. „Azt, hogy jogi szempontból kifogásolható-e, a bíróságnak kell eldöntenie. De politikai szempontból kétségkívül kiemelkedő botrány” – vélekedett Hannes Rauch, az Osztrák Néppárt (ÖVP) főtitkára.

A kormányfő ellen tavaly szeptemberben indult nyomozás azzal a gyanúval, hogy közlekedési miniszteri megbízatása idején befolyásolta egyes állami cégek döntéseit, azt, hogy mely lapokban hirdessenek és mekkora értékben. Gyanúsított az ügyben Ostermayer is, aki jelenleg a kancellária államtitkára. Az ügyészség tavasszal az ügy egyik szálán a nyomozás leállítását kezdeményezte, az igazságügyi minisztérium azonban egyes részletek tisztázására utasította az ügyészséget.

Szavazás

Törökországi tüntetés

Törökországban folytatódik az arab tavasz?




Hirdetés
Időpont
2013
06
19
Megye
Város
Mozi
KERESÉS