Korábban pedig nagy magabiztosságot hazudva még azzal kürtölte tele a médiát, hogy ha eljön a pillanat, akkor bátran vádlói szemébe néz, és pillanatok alatt tisztázza magát a gyanú alól. Az, hogy a kritikus pillanatban mégis tele lett az őszödi gatya, a hozzáértők számára egyáltalán nem meglepő. Sőt teljes mértékben várható volt. Egyrészt a gyanúsított jelleme és messzi földön híres bátorsága, másrészt pedig önmentési érdeke miatt. Rubovszky képviselő úr és bizottsága jóvoltából ugyanis abba az indokolatlanul kivételezett helyzetbe került, hogy még a gyanúsítás előtt korlátlanul átolvashatta a Sukoró-ügy releváns iratait. Már akkor tudta, és nyilván a később kiválasztott, dörzsölt védője instrukciója alapján el is határozta: ő végig kussolni fog. Nyilván felvilágosították, hogy az ügyészség által elé tárni kívánt további iratok és felteendő kérdések kapcsán esetleges válaszaival csak ronthat a helyzetén.

Az igazság feltárása Gyurcsányra nézve végzetes, így az abban való közreműködés – valljuk be legalább mi – még egy ilyen mértékben megzavarodott személyiségtől sem igazán várható. Egy olyan embertől meg főleg nem, aki a téboly fényével szemében fröcsögött, sértegette és gyalázta a vele szemben törvényesen eljáró hatóság képviselőit, majd az őt megsemmisíteni kívánó tébolyult hatalomról sziszegett. Csak csodálni lehet azt a visszafogottságot és türelmet, ahogy az eljáró ügyészek tűrték és viselték eme ijedős ember többszörösen becsületsértő és rágalmazó szitokáradatát. De ők jártak el helyesen, és így legalább fehéren feketén kiütközött a kontraszt a megfontolt és nyilván komoly bizonyítékokkal felvértezett ügyészek és egy, a megbomlás határán álló elme között. Az talán nem kérdés, hogy Magyarország józan többsége kinek szurkol és hisz a kettő közül.

Összegezve a látottakat és a hallottakat leszögezhetjük, hogy a volt miniszterelnök meggyanúsítása és kihallgatása a maga nemében jelentős, mondhatni történelmi esemény volt. Még akkor is, ha azt Gyurcsányék egy silány, bár látványos cirkusszal körítve másnak kívánták láttatni. Ez a kettősség biztosan végig is kíséri az egész ügyet: törvényesség és megalapozottság az egyik oldalon, míg cirkusz és kussolás a másikon. Lesznek még itt további szánalmas alakítások, akár a brazil szappanopera-hősnőket is megszégyenítő Katus mamával és Éva hugicával meg lökdösődő és vicsorgó Feri-hívőkkel. De mindez nem tudja elterelni a figyelmet az egyik lényegről: a kussoló főszereplőről. Feriről, aki – egy régi viccet magunk elé idézve – éppen egy nagy szobában, a világító csillár árnyékán üldögél. Reméljük, a villanyt hamarosan leoltják, az árnyék eltűnik, és főhősünk lepottyan. De már nem oda, ahol eddig ült.