„Moammer Kadhafi, a rendszere és a vele dolgozó vezetők finanszírozták Sarkozy választási kampányát 2007-ben” – jelentette ki újságírók előtt Besir Eszid ügyvéd, mintegy 50 millió eurós összeget emlegetve.

Az MNO múlt héten megírta: a Mediapart francia internetes újság nyilvánosságra hozott egy dokumentumot, amely szerint Moammer Kadhafi volt líbiai vezető 50 millió eurót szánt Nicolas Sarkozy 2007-es elnökválasztási kampányára. A francia elnök gyalázatnak nevezte a dokumentumban leírtakat. A volt líbiai külügyminiszter, Músza Kúsza hamisítványnak nevezte a szóban forgó iratokat.


Az ügyvéd szerint a volt líbiai kormányfő azt mondta, hogy „az üzletet Músza Kúsza (a külföldi felderítés volt főnöke) kötötte meg Kadhafi utasítására, és fogadkozott, hogy léteznek dokumentumok, amelyek a tranzakciót bizonyítják”.

A Mediapart francia hírportál szombaton tett közzé egy volt líbiai főhivatalnoknak tulajdonított dokumentumot, amely szerint Tripoli beleegyezett, hogy 50 millió euró értékben finanszírozza Nicolas Sarkozy 2007-es kampányát. A líbiai Átmeneti Nemzeti Tanács (ÁNT) szerdán úgy vélte, hogy a dokumentum „hamisítványnak tűnik”.

A francia köztársasági elnök hétfőn kijelentette, hogy beperelte a Mediapartot a szerinte hazug dokumentum miatt. A párizsi ügyészség előzetes nyomozást indított „megtévesztés” és „álhírek közlése" gyanújával.