Németország

Berlin kitart menekültpolitikája mellett

MTI, 2016. március 14., hétfő 17:18, frissítve: kedd 08:56
A német szövetségi kormány kitart az európai menekültválság megoldását célzó politikája mellett – közölte a kormány szóvivője hétfői berlini tájékoztatóján az előző napi tartományi választásokkal kapcsolatban. Horst Seehofer bajor miniszterelnök szerint a Kereszténydemokrata Unió (CDU) visszaesése a berlini vezetés menekültpolitikájának tulajdonítható, a CDU főtitkára viszont úgy véli, a demokratikus pártok mind támogatják a kancellár irányvonalát. Angela Merkel nehéz időszakról beszélt, és nem kér maga ellen bizalmi szavazást a Bundestagban.

Steffen Seibert kormányszóvivő tájékoztatóján kiemelte, hogy a szövetségi kormány továbbra is „teljes erővel” dolgozik a menekültválság európai megoldásán, amely valamennyi uniós tagországban a menekültek számának érezhető csökkenéséhez vezet.

A szóvivő elhárította a tartományi választások eredményeinek kormányzati értékelésére irányuló kérdéseket. Mint mondta, az értékelés nem a kormány, hanem a pártok dolga.

A külügyminisztérium szóvivője, Sawsan Chebli viszont az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt előretöréséről szólva megjegyezte, hogy az AfD-s politikusok beszédeiben, nyilatkozataiban bőven felfedezhetők „demokráciaellenes” elemek, de külföldön tudják, hogy az AfD nem képviseli a németek többségét.

Beate Braams, a gazdasági minisztérium szóvivője kérdésre válaszolva elmondta, hogy a tárca szerint a választási eredmények nem fenyegetik a német gazdaságot.

A szövetségi kormányt alkotó koalícióban részt vevő pártok közül a CDU és a szociáldemokraták (SPD) vettek részt a Baden-Württembergben, Rajna-vidék–Pfalzban és Szász-Anhaltban tartott helyi törvényhozási (Landtag-) választáson. Mindketten vegyesen teljesítettek.

Az Angela Merkel vezette CDU Szász-Anhaltban – ahol 2002 óta folyamatosan hatalmon van nagyobbik koalíciós pártként – nagyjából ötezerrel több listás szavazatot kapott, mint az előző, 2011-es választáson, de szavazataránya a választási részvétel emelkedése révén csökkent. A CDU azonban így is az első helyen végzett.

A párt Baden-Württembergben és Rajna-vidék–Pfalzban ellenzékből indult, a második helyen végzett és kevesebb szavazatot kapott, mint 2011-ben. A CDU-s listavezető mindkét tartományban kiállt a menekültválság európai megoldása mellett, de hangsúlyozta, hogy korrekcióra szorul a Merkel-féle menekültpolitika. A berlini vezetés bírálata az eredmények alapján nem bizonyult nyerő stratégiának.

Az SPD Rajna-vidék–Pfalzban a tartományi kormánykoalíció nagyobbik pártjaként növelte támogatottságát és megőrizte első helyét, Baden-Württembergben és Szász-Anhaltban viszont kisebb koalíciós pártként jelentős mértékben gyengült.

Az AfD újonc pártként mindhárom Landtagba bekerült, a legnagyobb sikert Szász-Ahhaltban érte el, ott a szavazatok csaknem negyedét szerezte meg és a második számú politikai erő lett, maga mögé utasítva az SPD-t.

A kudarc „legfőbb oka a menekültpolitika”

Horst Seehofer, a CDU bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke pártja hétfői müncheni elnökségi ülése előtt tett nyilatkozatában kiemelte, hogy az eredmények a CDU vereségeként értelmezendőek és a kudarc „legfőbb oka a menekültpolitika”.

Úgy vélte, a német politika „tektonikus eltolódáson” esett át, és az uniópártoknak hónapokig kell majd dolgozniuk, hogy stabilizálják helyzetüket. Ugyanakkor igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy Angela Merkel továbbra is megfelelő személy-e a kancellári tisztségre.

Andreas Scheuer, a CSU főtitkára a Bayerischer Rundfunk bajor tartományi közszolgálati műsorszóró társaságnak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy fordulatra van szükség a menekültpolitikában, a tartományi választások eredménye azt jelzi, hogy az eddiginél is sürgetőbb a „menekültáradat gyors korlátozása”. Rámutatott, hogy a CSU mindig is ezt az álláspontot képviselte.

A CDU főtitkára, Peter Tauber az n-tv hírtelevíziónak nyilatkozva felidézte az utóbbi hetek közvélemény-kutatási adatait, amelyek a Merkel-féle menekültpolitika támogatottságának növekedését jelzik. Kiemelte: a választási kampányban a „demokratikus pártok szinte versenyeztek, hogy ki támogatja leginkább Angela Merkelt, és ez meg is mutatkozik az eredményekben”. Az AfD-t leszámítva valamennyi párt azt mondta, hogy európai megoldásra van szükség a menekültválságban – mondta.

Merkel: A migránsválság megoldatlansága is meghatározta az eredményt

Nehéz napot okoztak a német Kereszténydemokrata Uniónak a tartományi választások, amelyek eredményét ugyan nagyban meghatározta az európai menekültválság megoldatlansága, de ez nem jelenti azt, hogy irányváltásra van szükség a válságkezelésében – mondta Berlinben Angela Merkel német kancellár, a CDU elnöke.

A pártelnök-kancellár kiemelte: a CDU vezetőségében egyetértés van abban, hogy a menekültválság továbbra is fenntartható és európai, valamennyi uniós tagországnak megfelelő megoldására kell törekedni.

Németország ugyan „profitál” a balkáni migrációs útvonal lezárásból, de az nem tartós megoldás és nem járul hozzá a schengeni övezet egységének megtartásához – mondta, hozzátéve: azt kell elérni, hogy ne Macedónia védje a görög határt, hanem Görögország védje a macedón határt, és uniós külső határát .

Nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy kér-e bizalmi szavazást maga ellen a parlamentben (Bundestag).
Az Alternatíva Németországnak (AfD) választási sikeréről szólva elmondta, hogy pártja elhatárolódik az AfD-től, és megerősödését nem tartja a CDU létét fenyegető veszélynek.

Seehofer: Politikai földrengést okoztak a tartományi választások

Politikai földrengést okoztak Németországban a tartományi választások, amelyek eredményei azt mutatják, hogy irányváltásra van szükség a szövetségi kormány menekültpolitikájában – jelentette ki Horst Seehofer bajor miniszterelnök.

A Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke pártja elnökségi ülése után sajtótájékoztatón elmondta, hogy az Alternatíva Németországnak (AfD) előretörése a CSU és az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) alkotta pártszövetség létét fenyegeti, és a tartományi választásokon kibontakozott folyamatok oda vezethetnek, hogy a 2017-es parlamenti (Bundestag-) választás után nem lehet majd nagykoalíciót kötni. Hangoztatta, hogy az AfD-vel szemben csak a menekültpolitika alapvető módosításával lehet sikerrel fellépni, és csak ez lehet a válasz a CDU „gigantikus bukására” is.

hirdetés
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása