A nyolc képviselő a neonáci körökben népszerű Thor Steinar ruházati márka trikójában jelent meg a tartományi gyűlés (Landtag) ülésén. A hét férfi képviselő zakót, a frakció női tagja blézert viselt a trikó felett, majd amikor egyikük a Szászország országimázsának alakításáról szóló vitában a felszólalását megkezdte, trikóra vetkőztek. A Landtag elnöke megszakította az ülést és felszólította a képviselőket, hogy cseréljék le ruhájukat elfogadható öltözékre. A politikusok többszöri felszólításra sem tettek eleget az utasításnak, mire az elnök úgy határozott, hogy távozniuk kell és nem jelenhetnek meg a következő három ülésen. A képviselők csak akkor vonultak ki az ülésteremből, amikor rendőrök jelentek meg, hogy kivezessék őket.

Ez az első eset, hogy egy teljes frakciót kitiltanak a szászországi parlamentből. Az elnök a döntést egy 2007-es határozatra hivatkozva hozta meg, amely szerint tilos a Thor Steinar márkajelzéssel ellátott ruházat viselése a Landtagban. A határozat alapja a házszabály, amely szerint szankció alkalmazható azok ellen, akik a Landtag méltóságát sértő öltözékben jelennek meg.

A neonáci ideológiát követő NPD a szászországi mellett egy másik keletnémet tartományban, Mecklenburg–Elő-Pomerániában is rendelkezik helyi törvényhozási képviselettel. A többi 14 tartományi gyűlésben és a Bundestagban, a német törvényhozás alsóházában nincsenek képviselői.

A Thor Steinar termékeinek viselése több közintézményben, például a Bundestagban is tilos. A neonácik által kedvelt márkát több labdarúgó-stadionból is kitiltották.