A volt elnök, Levon Ter-Petroszján által alapított pártszövetség, az Örmény Nemzeti Kongresszus már a hét közben azzal vádolta meg a legtöbb szavazatot kapott pártot, hogy tömeges csalással érte el győzelmét.

Pénteken csatlakozott hozzá az eddig a Szargszján vezette párttal közösen kormányzó Virágzó Örményország és a nacionalista Örmény Forradalmi Föderáció. Közös közleményükben annak a véleményüknek adtak hangot, hogy a szavazás végeredménye nem tükrözi az örmény választók akaratát. Ezért a választási eredmény megsemmisítését követelik.

A Szerzs Szargszján államfő által vezetett Örményország Köztársasági Pártja (HHK) 68 képviselőt küldhet az új parlamentbe, azaz egyedül is többsége van a 131 tagú törvényhozásban. A Virágzó Örményország 36 mandátumot szerzett. A másik két politikai formáció hét, illetve hat képviselőt küldhet az új összetételű parlamentbe.  

Nemzetközi megfigyelők vegyesen értékelték a választást. Dicsérték a választási reformokat és a szavazás békés lebonyolítását, ugyanakkor bírálták a választási kampányról szóló törvény megsértéseit és a pártok viselkedését. Egyebek között szóvá tették, hogy szavazatvásárlási kísérletek történtek.  

Szabálytalanságok árnyékolták be Örményországban a 2007-es parlamenti választást is. A Szargszján győzelmével végződő 2008-as elnökválasztás után utcai zavargások robbantak ki: a Ter-Petroszján által vezetett ellenzéki tüntetők és a rendőrök közötti összecsapásokban tíz ember vesztette életét.