Ban Ki Mun figyelmeztette Abbászt

BL
Forrás: MTI
2012. február 07., kedd 07:40
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár arra kérte hétfőn Mahmúd Abbász palesztin elnököt, hogy ne feledkezzen meg azokról az erőfeszítésekről, amelyeket II. Abdalláh jordániai király tesz az izraeli–palesztin tárgyalások felújítása érdekében – közölte a főtitkár szóvivője.
Hirdetés

Ban Ki Mun ezenkívül a Fatah és a Hamász palesztin mozgalmak közötti megbékélésről beszélt telefonon Abbásszal. Hangoztatta, hogy „e két viszonyt nem szabad egymásnak ellentmondónak, egymást kizárónak tekinteni” – tette hozzá a szóvivő. Ban emlékeztette a Palesztin Hatóság (és egyben a Fatah) vezetőjét arra, hogy az ENSZ mindig támogatta a palesztinok közötti megbékélést.

Abbász és Háled Mesaal, a Hamász politikai vezetője hétfőn Dohában megállapodott abban, hogy a palesztin elnök lesz a választásokat előkészítő átmeneti kormány vezetője. A „dohai nyilatkozat” előirányozza „nemzeti egységkormány alakítását Mahmúd Abbász elnök vezetésével és független technokraták részvételével, elősegítendő az elnök- és törvényhozási választások megtartását, valamint a Gázai övezet újjáépítésének megkezdését”. „Tájékoztatjuk népünket, hogy komolyan be akarjuk gyógyítani a sebeket (...), újraegyesítve népünket a politikai partnerség alapján, hogy erőfeszítéseinket az (izraeli) megszállással szembeni ellenállásnak szentelhessük” – mondta Mesaal.

Ezt követően az izraeli kormányfő úgy nyilatkozott, hogy nem lát lehetőséget a béketárgyalásokra, ha a palesztinok fenntartják megállapodásukat. Benjámin Netanjahu szerint Abbász „letért a béke útjáról” azzal, hogy megállapodott a hatalom megosztásáról a Hamásszal. Izrael terrorszervezetnek tartja a Hamászt. Netanjahu közleménye szerint Abbász „vagy a Hamásszal, vagy Izraellel van békében. Mindkettővel nem lehet”. Sajtójelentések szerint a Hamász nem egységes a megállapodás ügyében.

Izrael és a palesztinok januárban több mint egy év után első ízben tárgyaltak egymással. A találkozónak nem volt különösebb eredménye, és Abbász még nem döntötte el, hogy folytatja-e a tárgyalásokat.

Hozzászólások

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2012
05
23
Megye
Város
Mozi
KERESÉS

Fülbevaló