Támogatják Szíriát

Amerikai provokációról beszélt az iráni elnök

PR
MTI
2012. február 09., csütörtök 11:49
Az iráni elnök Szíria főmuftijának megerősítette, hogy Teherán támogatja Bassár el-Aszad szíriai elnök rendszerét – olvasható az iráni államfői hivatal honlapján.
Hirdetés
Aggodalmát hangoztatta Ehud Barak izraeli védelmi miniszter csütörtökön amiatt, hogy Szíria korszerű fegyvereket adhat át a libanoni Hezbollah radikális síita szervezetnek és Libanonnak Bassár el-Aszad szíriai elnök bukása esetén.

Mahmúd Ahmedinezsád a legmagasabb rangú szíriai vallási méltóság, Ahmad Badreddin Haszún sejk előtt Teheránban kifejtette, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei egy újabb háborút akarnak kiprovokálni a térségben, hogy megtörjék az iszlám ellenállást, de „hisszük: egységben és bölcsességgel szembeszállhatunk velük”. Haszún sejk – aki egy vallási konferencián vesz részt Teheránban – Aszad elnök köszönetét tolmácsolta a Szíriával kapcsolatos iráni álláspontért.

A közel-keleti arab ország főmuftija azt követően utazott Teheránba, hogy a szíriai Muzulmán Testvériség mozgalom hétfőn kifejtette: Oroszország, Kína és Irán a szíriai rendszer öldöklésének cinkosai. „Oroszországot, Kínát és Iránt a népünk ellen elkövetett szörnyű öldöklés közvetlen cinkosainak tartjuk, mert nem csak (politikailag) támogatják a rezsimet, hanem közvetlen módon fegyverekkel és berendezésekkel látják el, hogy védtelen népünket gyilkolja” – áll az iszlamista mozgalom közleményében. Irán, amely mindig is tagadta, hogy fegyvereket szállít Szíriának, visszautasította a vádat.

Teherán a szíriai népfelkelés márciusi kitörése óta tartózkodik attól, hogy elítélje a tüntetések véres letörését, de reformok bevezetésére és „párbeszédre” kérte a damaszkuszi vezetést. Eközben a szíriai belügyekbe való beavatkozással vádolta meg azokat a nyugati és arab országokat, amelyek büntetőintézkedéseket hoztak Szíria ellen, és Aszad elnök távozását követelik a hatalomból.

Az Arab Liga újabb megfigyelő missziót akar küldeni Szíriába, de az ENSZ-szel közösen, nagyobb létszámban, jobb felszereléssel és más feltételekkel, mint ahogy az első, decemberi-januári küldöttség végezte a feladatát – közölte a pánarab szervezet főtitkára a világszervezet főtitkárával, Ban Ki Munnal.

Hozzászólások

  1. Rasdi2 2012. február 09., csütörtök 13:59
    Emlékezzetek Irakra. Az amerikai beavatkozást követően senki se találta azokat a fegyvereket, amikre hivatkozva megindították a háborút. Iránnal kapcsoaltban a helyzet valószínűleg hasonló, figyelembevéve a berlali (02.09. 12:01) bejegyzést a médiáról. Sőt ebben a kérdésben lényegében kivételesen basatuval (02.09 13:37) is egyetértek.
  2. basatu 2012. február 09., csütörtök 13:37
    Nyilván való hogy Szíria és Irán elleni nyugati akna munka az olajért folyik,és az orosz befolyás gyengítése érdekében.Ezt nagyon jól látja Putyin és nem enged egy centit sem.A média pedig csak az atom kártyát szajkózza ,mint korábban Irak esetében,mint tudjuk akkor is hazudtak.Mellesleg ha sikerül nekik egy háborút kirobbantani Irán ellen ,abba belép Szíria is,és ott lesz Putyin hadserege is ,ez pedig egyenlő egy atomháborúval.A várható orosz hatást az ENSZ-ben zajló politikai csatározások is bizonyítják,de a legnagyobb erőt a Szíriai helyzetbe történő nyugati beavatkozás elhárítására Putyin odarendelt flottája jelentette.
  3. 2012. február 09., csütörtök 13:23
    berlali
    2012. február 09., csütörtök 12:01

    Te,meg én,nem is fogunk soha tisztán látni.Elvakítanak a hülyeségeikkel minket.
  4. berlali 2012. február 09., csütörtök 12:01
    Megmondom őszintén, NAGYON NEHÉZ NEKEM tisztán látni a szíriai helyzetben. Ha ugyanis csak arra gondolok, hogy ugyanazok a médiák adnak hírt a szíriai állapotokról is, meg a magyar állapotokról is, akkor teljes mértékben elbizonytalanok a szavahihetőség területén. Gondolom ehhez nem kell semmi kommentár. Mert miért mondana igazat szíria esetében az a médiavilág, amelyik köztudottan hazudik a magyar helyzet leírásában. A média világa mindig a pénzvilág érdekeit képviseli, azok kívanalmainak megfelelően "kommentál". Szóval van mind elgondolkodni emberek.

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2012
05
23
Megye
Város
Mozi
KERESÉS

Fülbevaló