Az amerikai védelmi miniszter az egyiptomi fővárosból utazott Izraelbe. Panetta kedden érkezett Kairóba azzal a céllal, hogy biztosítékot kapjon Egyiptomtól, hogy az ország továbbra is Washington katonai partnere marad, miközben a Közel-Keleten politikai zűrzavar uralkodott el, és növekszik az aggodalom az iráni nukleáris ambíciók miatt.

„Minden erőfeszítést meg kell tennünk”, mielőtt a katonai megoldáshoz folyamodnánk – jelentette ki a miniszter Askelónban, ahol közös sajtóértekezletet tartott izraeli kollégájával, Ehud Barakkal. Panetta a részben amerikai pénzből kiépülő „Vaskupola” rakétaelhárító rendszer egyik elemét tekintette meg a dél-izraeli városban. Az esetleges katonai lépés előtti erőfeszítésekkel Panetta elsősorban a gazdasági szankciókra és a diplomáciai nyomásra utalt, amelyekkel rá akarják venni Teheránt, hogy lemondjon vitatott atomprogramjáról. Egyúttal hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok elkötelezettsége „Izraelnek és lakosainak a biztonsága mellett sziklaszilárd”.

„Védelmi miniszterként az én felelősségem, hogy egy sor lehetőséget kínáljak, köztük katonai opciókat is, amennyiben a diplomácia kudarcot vallana – folytatta. – Barack Obama elnök világosan megmondta: az Egyesült Államok nemzetbiztonsága szempontjából elsődleges cél Irán megakadályozása abban, hogy atomfegyverhez jusson, és minden lehetőség az asztalon van.”

Van veszítenivaló

Barak a maga részéről úgy vélekedett, „rendkívül csekély a valószínűsége annak, hogy Irán lemond (nukleáris) programjáról”. Ismételten hangoztatta: a „végső döntés” egy Irán elleni esetleges izraeli támadást illetően „kizárólag az izraeli kormányra” tartozik. „Fontos megjegyezni, hogy miközben mi a szankciókhoz és a diplomáciához folyamodunk, az irániak nap mint nap folytatják a fegyvereikhez szükséges urándúsítást – figyelmeztetett Barak. – Világos, hogy van mit veszítenünk azzal, ha hagyjuk csak így múlni az időt.”

Benjámin Netanjahu miniszterelnök egy kedd esti televíziós nyilatkozatban kijelentette: Izrael még nem hozott döntést az iráni atomlétesítmények elleni esetleges támadásról. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy kormánya önállóan kíván dönteni arról, miként reagáljon Irán nukleáris programjára. Ebben a kérdésben Izraelt senki nem befolyásolhatja – fogalmazott Netanjahu a nyilatkozatban, amelyből a Háárec című napilap idézett részleteket.