Úgy tűnik, Simon Peresz ellentmond Benjamin Netanjahu miniszterelnöknek és Ehud Barak védelmi miniszternek, akik a közelmúltban többször is felvetették egy tisztán izraeli támadás lehetőségét az iszlám köztársaság ellen. „Nyilvánvaló számunkra, hogy nem csinálhatjuk egyedül (…), nyilvánvaló számunkra, hogy Amerikával együtt kell fellépnünk. Vannak nyitott kérdések a koordinációval és az időzítéssel kapcsolatban, de a veszély súlyosságát figyelembe véve ezúttal legalább nem vagyunk egyedül” – mondta.

Nem valószínű, hogy Izrael a közeljövőben megtámadja Iránt Daher Rashed, az Eötvös Loránd Tudományegyetem arab tanszékének tanársegédje szerint, Sonnevend Pál nemzetközi jogász pedig úgy látja, Izrael jogszerűen jelenleg nem alkalmazhat önvédelemből fegyveres erőszakot Iránnal szemben

Az elmúlt napokban az izraeli sajtóban több híradás jelent meg arról, hogy a zsidó állam szinte végérvényes döntést hozott Irán megtámadásáról. Ha Netanjahun és Barakon múlik, Izrael még az őszi hónapok folyamán, a novemberi amerikai elnökválasztás előtt katonai csapást mér az iráni nukleáris létesítményekre – írta a Jediót Ahronót című izraeli napilap. A 89 éves Simon Peresz csekély politikai hatalommal rendelkezik, ugyanakkor tekintélye miatt a kizárólagos izraeli katonai csapással szembeni elutasító véleménye gondot okozhat Netanjahunak, amennyiben a kormányfő a támadás megindítása mellett dönt. Hírügynökségi értesülések szerint egy Netanjahuhoz közel álló politikai forrás ingerülten reagált Peresz nyilatkozatára.

Teherán azt állítja, hogy atomprogramja békés célokat szolgál, ezt azonban a nyugati nagyhatalmak és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség kétségbe vonja.

Eltérő vélemények

Benjamin Netanjahu Jeruzsálemben kétségbe vonta az Iránnal üzletelő cégekkel szembeni gazdasági szankciók hatékonyságát. Szerinte sem a büntetőintézkedések, sem a diplomáciai lépések nem befolyásolják a nukleáris program folytatását. Hangsúlyozta: kormánya önállóan kíván dönteni arról, hogy miként reagáljon a perzsa állam nukleáris programjára. Hozzátette, Izrael még nem hozott döntést az iráni atomlétesítmények elleni esetleges támadásról.

Leon Panetta amerikai védelmi miniszter augusztus elején azt hangoztatta, hogy pillanatnyilag kizárnak bármilyen katonai lépést az iráni atomlétesítmények ellen. Barack Obama elnök nemzetbiztonsági tanácsadója viszont állítólag arról tájékoztatta az izraeli miniszterelnököt, hogy az Egyesült Államok kész megtámadni Iránt, amennyiben diplomáciai úton nem sikerül rávenni nukleáris programja leállítására.