Az állam- és kormányfők döntenek a görög kérdésben

MNO

2010. március 16., kedd 09:04
Az állam-, illetve kormányfők szintjén hoz majd hivatalos döntést arról az Európai Unió, hogy szükség esetén milyen eszközrendszert alkalmazzon a pénzügyi nehézségekkel küzdő Görögország megsegítése során – közölte hétfő este Brüsszelben Jean-Claude Juncker luxemburgi kormányfő.

• Jó helyen kopogtat Papandreu?
• Az Európai Bizottság segít a görögökön – javaslatot készítenek
Hirdetés
Az euróövezet országainak pénzügyminiszteri tanácskozásán – az úgynevezett eurócsoport ülésén – osztották az Európai Bizottság azon értékelését, hogy a görög válságkezelő intézkedések hitelesek és megfelelőek, mondta a megbeszélést követően a Junckerrel közös sajtótájékoztatót tartó Olli Rehn pénzügyi EU-biztos.

Rehn felhívta a figyelmet arra, hogy Athén további intézkedéseket hozott a stabilizációs programja keretében, így szerinte most Görögország jó úton halad a 12,7 százalékos költségvetési deficit 4 százalékponttal, vagyis 8,7 százalékra való lefaragása felé.

Juncker úgy vélekedett, hogy Görögország pénzügyi megtámogatására végül is nem lesz szükség. Ha azonban mégis, akkor erre az esetre kidolgozott eszközrendszernek kell rendelkezésre állnia – mondta. Rehn azt hangsúlyozta, hogy az eurócsoport ülésén gyorsan megvalósítható, összehangolt cselekvési tervet vázoltak fel.

Arról, hogy Athén esetleges megtámogatása az elképzelések szerint konkrétan milyen formát ölt majd, egyikük sem volt hajlandó részletekbe bocsátkozni. Juncker azonban annyit elmondott: nem gondolja, hogy a hitelgarancia módszerét alkalmaznák.

A luxemburgi miniszterelnök hangsúlyozta, hogy most az eurócsoport csak előkészítette a döntést, amelyet az Európai Tanács hoz majd meg. Néhány technikai kérdést még tisztázni kell, ami néhány hetet vesz igénybe. Juncker megjegyezte: azt nem állítja, hogy már a következő, március 25-26-án esedékes hivatalos EU-csúcstalálkozón meghozzák a hivatalos döntést Görögország ügyében. Utalt arra, hogy Herman van Rompuy, az Európai Tanács elnöke más időpontra is összehívhatja az állam-, illetve kormányfők testületét.

(MTI)
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 4
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

MNO vezető hírek

Jövő szerdán dönthetnek az euróövezeti országok pénzügyminiszterei a Görögország pénzügyi támogatására szánt újabb intézkedéscsomagról, ha addig a görög parlament is jóváhagyja a politikai erők között csütörtökön született elvi megállapodást a megszorító intézkedések kiterjesztéséről.

Bár Botka László két évvel ezelőtt nem vállalt országos vezető tisztséget az MSZP-ben, most mégis bejelentkezett választmányi elnöknek. A Magyar Nemzetnek adott interjújában azt állítja, nem azért indul a posztért, hogy 2014-re biztos befutóhelye legyen a párt listáján. Hozzátette mindehhez, hogy biztos abban, a következő választáson is elnyeri a szegediek bizalmát.

A Magyar Nemzetnek is megerősítették a hvg.hu hírportál értesülését, miszerint Orbán Viktor beszélt a magyar kormányt és személyét megcélzó puccskísérletről.

Annak ellenére nem fenyegeti a MÁV-Startot az, hogy tiltott állami támogatás miatt elmarasztalja az Európai Unió, hogy az év végén lejár a szerződése.

Fülbevaló