Az „évezred bankrablása”
Szombaton vakmerő, sőt pimasz bankrablók valósággal kitakarították az egyik argentin magánbank széfjeit, és még üzentek is a tulajdonosoknak, meg a világnak: Ez nem az évszázad, hanem az évezred bankrablása volt!
Hirdetés
Az ügyésznő biztosra veszi, hogy valaki súgott a tetteseknek, hogyan lehet bejutni a bankba, ezért mindenki gyanús: volt és jelenlegi dolgozók, a biztonsági emberek, az elektronikus biztonsági rendszer felszerelői, sőt még a bankkal egy épületben levő iskola éjjeliőre is. De a gyanú árnyéka vetül a rendszerint a bank kapujában alvó hajléktalanra is.
A nyomozók hangsúlyozták, akárkik voltak a tettesek, az biztos, hogy profi munkát végeztek, és nagyon alaposan eltervezték, mit fognak elvinni. A csoport képes volt hatástalanítani a központi riasztórendszert is. A rablók két lyukat fúrtak: az egyiket a bankba, a másikat pedig a széfterembe való bejutáshoz.
A kárról csak annyit árultak el, hogy a szerződések záradékában kikötik, hogy rablás esetén a bankok 50 ezer dollárt tesznek félre ügyfelenként, és ha valóban 99 széfet törtek föl, akkor ötmillió dollár a kártérítés összege.
A bankról annyit tudni, hogy azt a rablók nem véletlenül vették célba: vagyonát tekintve a harmadik legnagyobb magánbank, a negyedik legtöbb betétest mondhatja magáénak, és az ötödik legtöbb hitelt folyósítja a magánszektornak. Egyhuzamban 28 negyedévet zártak nyereséggel, és az országban a legnagyobb fiókhálózattal rendelkezik. Nem mellékes az a tény sem, hogy a fő részvényes Jorge Brito, a volt elnök, Néstor Kirchner (2003–2007) jó barátja és üzletfele.
(pagina12.com.ar, lanacion.com.ar, clarin.com.ar stb. – Argentína)
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
MNO vezető hírek
A svéd miniszterelnök szerint változtatni kellene az eddiginél hosszabb munkavállalást elutasító hozzáálláson.
Általános sztrájkot hirdettek péntekre és szombatra a görög szakszervezetek.
Navracsics Tibor szerint a kormánynak továbbra is alapvető célja, hogy a Magyarországgal kapcsolatos véleményeket tárgyszerűség jellemezze.
Az Athénból érkező hírek mozgatták csütörtökön a forint árfolyamát. Szakértők szerint a Nemzetközi Valutaalappal történő megállapodásig nem valószínű, hogy az euróárfolyam kilép a 290–292 forintos sávból.