Balog felháborítónak tartja Horváth Aladár kijelentéseit

WL

2011. december 20., kedd 06:00
Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkára elképesztőnek tartja Horváth Aladár volt szabad demokrata képviselő, roma politikus azon kanadai kijelentéseit, melyekben tulajdonképpen lefasisztázta Magyarországot – írja a Magyar Nemzet.

Mint ismert, Horváth Aladár a Torontói Munk Center és York Egyetem meghívására az emberi jogok világnapja alkalmából tartott előadásában kijelentette: Magyarországon a romák közvetlen veszélyben érezhetik magukat, megerősödtek a faji előítéletek, a cigányokat megbélyegzik, emellett a „Mussolini fasiszta államában működötthöz hasonló kényszerközmunkáról”, és „munkatáborok felállításának törvényi lehetőségéről” is beszélt. Ezért azt kérte, Kanada gondolkodjon el, hogy képes-e fogadni jelentős számú roma menekültet Magyarországról.

Hirdetés

Balog Zoltán szerint szomorú, hogy ilyen kijelentések akkor kerülnek napvilágra, amikor valóságos integrációs program indult Magyarországon. Az államtitkár kijelentette, hogy várhatóan még az idén találkozik Tamara Guttmannal, Kanada magyarországi nagykövetével, akivel megoldásokat keresnek arra, hogy miként lehetne megakadályozni a romák indokolatlan kivándorlását Kanadába – áll a keddi Magyar Nemzetben.

Hozzászólások

  1. lkgy1@yahoo.no 2012. augusztus 29., szerda 16:28
    A magyar nemzetnek tükörbe kellene néznie!Magyar cigány tot, zsido, fekete fehér, katolikus, budhista, kicsi nagy, kövér sovány!Ha tükörbe néztünk akkor MINDEGYIK emlitett csoportnál van rendes és bünözö!Hány "magyar, baloldali érzékeny volt komcsi" volt akik milliárdokat loptak csaltak raboltak és áttételesen gyilkoltak is?gyurcsány, Bajnai, Juhász Kocsis, Eleonora, koruppt rendörök, ügyészek, orvosok?Sorolhatnám a szemetek névsorát!És persze a Kolompár félék, vagy a Horvát féle foglalkozási föcigányok és a hozzá hasonlok!Egyébként nincs probléma a cigányokkal , csak olaszban, franciában, németben, spanyolban, belgáknál, cseheknél szlovákoknál, bulgároknál és mindennek a teteje a norvég lappföldön!Oda telepedett kb 3000 cigáy (ök mondták hogy azok!) 100.000 euros mercédeszsekkel lakokocsikkal a szegények, és most a lappok pánikolnak, remélik hogy visszajönnek és a Budapesti Rozsadombra költöznek, vagy a szabad Canadába!Akkor várjuk az u.n. jogvédök ajánlatait!Tehát a törvény szerint kell élni mindekinek!Kosa Lajos Oslo
  2. pipacs 2012. augusztus 03., péntek 19:49
    Valóságos integrációs program Balogtól. Hány Balog és hány integrációs program volt, van, lesz még? Nem baj. finanszírozzuk a végtelenségig. Aktuál politikusok tudják-e hogy miről beszélnek?
  3. hamlet9 2012. március 14., szerda 09:21
    Na most pártszimpátia nélkül irom,minden kormánynak megvolt a maga "diszcigánya" aki felnyalta a cigányságra szánt milliókat,aztán elköltötte,saját magára és családjára,közben meg nagy arca lett mikor elszámoltatták!Sajnos ez jellemző rájuk!Mindegyiknek volt birósági ügye!
  4. 2011. december 21., szerda 11:28
    Gratulálok Te tartasz el Robika meg sem voltál amikor már az Én befizetett adómból vállaltak a szüleid.Gamma meg életében nem találkozott cigányokkal azt a sok betanult előítéletes sz... harsogja Kéne már kitalálni valami újat ez már unalmas. Ja és a jövő évben a Te pénzedet is elveszik Jééé és nem a cigányok ha nem Ők akkor kik Gondolkozz ne hogy jövőre neked is menni keljen mert nem tudod eltartani a családodat
  5. 2011. december 20., kedd 17:49
    Horváth Aladár úr megkérdezte az érintetteket is? Félni majd akkor kell ha azok kerülnek kormányra akik a romák ellen szított gyűlöletkampánnyal akarnak szavazó tábort szerezni maguknak. Mellesleg Kanadába is képzett, és dolgozni akaró polgárok kellenek. Aki ilyen hát menjen. Aki meg nem, az inkább maradjon, mert hamar ráfog döbbenni, hogy jobb volt itthon. (Ez nem csak a romákra igaz.)
  6. gamma 2011. december 20., kedd 16:47
    Hát akkor fogadja Kanada azt a jelentős számú roma "menekültet". Ha már így áll a dolog. Rájuk is fér egy kis vérfrissítés, ránk is, hogy kevesebb parazitánk legyen. De adok még nekik egy jó tanácsot: előtte - de lehet közben is - építsenek jó sok börtönt. Hogy miért, arra nézve már tudtommal van némi tapasztalatuk. Ja, és ezt a Horváthot is tartsák vissza, jó helyen van ott, csak hadd maradjon ott.
  7. berlali 2011. december 20., kedd 14:13
    Ugyan már, mit várhat el az ember egy (volt) SZDSZ-estől, egy (volt) szoclibestől????? Pontosan azt, amit tett. Ők már ilyenek.
  8. 2011. december 20., kedd 07:49
    Cigány az cigány marad.
    Az SZDSZ n-ek köszönhetjük hogy a cigányság azt hiszi hogy mi (parasztok)
    azért vagyunk hogy eltartsuk őket!
  9. 2011. december 20., kedd 06:27
    A kormány és Balogh Úr védi a cigányokat, azok képviselője pedig hátba támadja a védőket. Na ez milyen dolog?

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Szavazás

Megfigyelési eljárás

Az Európa Tanács monitoringbizottsága megfigyelési eljárást javasol hazánkkal szemben. Jogosnak tartja a lépést?




Hirdetés
Időpont
2013
05
18
Megye
Város
Mozi
KERESÉS