Veszedelmes viszonyok

Beépített különleges csábítók

Zord Gábor László, 2016. március 12., szombat 20:20
A könnyű fikciós műfajokban gyakran előforduló figura az információ megszerzéséért csáberejét is bevető ügynök vagy ügynöknő alakja. Ám azt is tudni-sejteni lehet, hogy a való világ kémtörténeteiben is bevett „megközelítési módszer” ez. Az viszont meglepő, hogy a brit rendőrség beépített embereire negyed század múltán szállt vissza csábításra épített akciójuk.

Néhány éve húzódik Nagy-Britanniában az az ügy, amelyben a londoni rendőrség (Metropolitan Police, röviden Met) egykori úgynevezett Különleges Demonstrációs Századának (SDS) és az ettől független Nemzeti Közrendvédelmi Felderítő Egység (NPOIU) fedett ügynökei érintettek. Mindkét alegység (az egyiket 2008-ban, a másikat 2011-ben számolták fel) fő feladata a kérdéses időszakban – 25-30 évvel ezelőtt – az volt, hogy hosszú távon beépüljön radikálisnak ítélt politikai és szociális mozgalmakba, például környezetvédelmi, állatjogi és anarchista aktivisták köreibe. A végrehajtással megbízott fiatal rendőrök közül többen ehhez azt a módszert választották, hogy a mozgalmakban részt vevő fiatal hölgyekkel megismerkedtek, majd partnerkapcsolatot létesítettek velük, ennek révén biztosított volt az információszerzés. A viszonyok azonban nem csak futó kalandok voltak, jellemzően több évig is eltartottak, a leghosszabb esetben kilenc esztendeig, s az egyik ügynök gyermeket is nemzett információforrásának. Amikor viszont a feladat véget ért, a rendőrök egyszerűen felszívódtak, kétségek között hagyva a rászedett nőket.

Fizettek

Az öt ügynök által végrehajtott akciók és az azok során alkalmazott, etikátlan módszerek lelepleződését követően a Met feltétel nélkül bocsánatot kért az érintett hét (keresztnevükön Helenként, Belindaként, Rosaként, Naomiként, Lisaként, Alisonként és Ruth-ként azonosított) asszonytól, és anyagi kárpótlásban is részesítette őket. Az említett esetben, ahol a kapcsolatból gyermek is született, külön jártak el, a rászedett asszony, egy bizonyos Jacqui 400 ezer fontot kapott.

Tovább vizsgálódnak

Egyikük ennél is tovább ment az elégtételben, s alighanem a morálisan legtöbbet jelentő személyes szembesítésre vállalkozott. A BBC közszolgálati csatorna által megszólaltatott, 25 éve Greenpeace-aktivistaként dolgozó Helen Steel nemrégiben megkereste csábítóját, az azóta Ausztráliába költöző és az ottani rendőrtiszti főiskolán oktató John Dinest. Elmondása szerint a férfi bocsánatot kért tőle, amiért két éven át rászedte, és egy rövid ideig el is beszélgettek a történtekről. Dines saját védelmére azt állította, hogy az egységben, ahol dolgozott, őt is „bántódás” érte. Az ügy mindezzel még nincs lezárva. A két bezárt rendőrségi alakulat esetleges további viselt dolgaival kapcsolatban vizsgálat van folyamatban.


Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 03. 12.

hirdetés
hirdetés
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása