Befejezte az éhségsztrájkot Timosenko

TT
Forrás: MTI
2012. május 09., szerda 18:25
Befejezte közel három hete kezdett éhségsztrájkját szerdán a bebörtönzött Julija Timosenko volt ukrán miniszterelnök – jelentette be a politikus német orvosa.

Lutz Harms, a berlini Charité kórház ideggyógyásza erről a kelet-ukrajnai Harkiv város vasutaskórházában nyilatkozott újságíróknak, ahova az 51 éves ellenzéki vezetőt szerda reggel beszállították a kacsanyivkai női börtönből. Harms elmondta: Timosenko egyelőre csak vizet és gyümölcslevet iszik, és a szervezete nagyon legyengült az április 20. óta folytatott éhségsztrájkban, de megkezdik táplálását, amivel megerősítik. Szilárd táplálékot csak később kap majd, s feltehetően több napba telik, mire állapota stabilizálódik.

Hirdetés
A hivatali hatalommal való visszaélés miatt hétévi börtönre ítélt Timosenko korábban azt mondta, hogy április 20-án beleegyezése nélkül szállították a harkivi kórházba, s eközben fizikai erőszakot alkalmaztak vele szemben, sérüléseket okozva. Tiltakozásul aznap éhségsztrájkba kezdett, amiben hívei több városban követték őt. A Timosenkóval szembeni bánásmód miatt számos meghívott lemondta a közép-európai államfők májusi 11-i jaltai csúcstalálkozóját, amelyet végül el is halasztottak.


Az orvos arról is beszélt, hogy az idült hátfájdalmaktól szenvedő Timosenko gyógykezelését ezt követően fokozatosan kezdik meg, gyógyszert egyelőre csak nagyon korlátozott mennyiségben kaphat, tablettát pedig az éhségsztrájk után egyáltalán nem alkalmazhatnak. A terápia minden jel szerint legalább nyolc hétig tart majd, de akár hónapokig is elhúzódhat.

Lutz Harms a minap már felkereste a harkivi vasutaskórházat, amelyet alkalmasnak talált arra, hogy Timosenkót ott gyógykezelje.

Raisza Mojszenko, az ukrán egészségügyi miniszter helyettese szerdán megerősítette, hogy Timosenko kezelőorvosa – az elítélt kérésére – Lutz Harms lesz, aki Németországból hozta magával a szükséges gyógyszereket. Az általa javasolt gyógykezelési eljárással egyetértettek ukrán kollégái is. A kivizsgálásokon és a gyógykezelés meghatározásában részt vesz két ukrán orvos is.

Hozzászólások

  1. Blackpeter 2012. május 09., szerda 21:16
    Timosenkó egy multimilliomos,a nyugat kedvence,de tudjuk kik a kedvencek és miért!
  2. antibolschewick 2012. május 09., szerda 18:36
    Nem védem az Ukrán kormányt, nagyjából le.szarom mi történik náluk, de az elég vicces, ha valóban kiárusította az országot Timonsenko, hogy éhségsztrájkkal, meg nyugati politikai nyomással el tudja érni, hogy ne kelljen leülnie a büntetését.

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Szavazás

Megfigyelési eljárás

Az Európa Tanács monitoringbizottsága megfigyelési eljárást javasol hazánkkal szemben. Jogosnak tartja a lépést?




Hirdetés
Időpont
2013
05
18
Megye
Város
Mozi
KERESÉS