Lampedusa Olaszország legdélebben fekvő szigete, amely inkább az afrikai partokhoz, mint az olasz csizmához van közelebb. A rajta lévő apró, alig ötezer fős település éveken át a turisták közkedvelt célpontja volt. Hamisíthatatlan mediterrán hangulatú kávézóival, igazi olasz éttermeivel, vidám, latin zenés estjeivel bepillantást engedett az ide látogatóknak a valódi dél-itáliai kisvárosok életébe. A vizek legendásan gazdag élővilágát pedig nemcsak a merülni kívánó búvárok, de a helyi halászok és szakácsok is szinte egész évben élvezhették. A mesés szigetet azonban manapság már ritkán találjuk meg az utazási irodák katalógusaiban. Afrika közelsége ugyanis nem csak jó időt és szép halakat jelent.

Becsült adatok alapján a tavalyi arab tavasz idején néhány hónap leforgása alatt közel hatvanezer tunéziai, líbiai, szomáliai és eritreai emigráns érkezett a 800 fő befogadására képes menekültközpontba. Az embertömeg akkor elképesztő zsúfoltságban, szálláshely, élelem és ivóvíz nélkül, gyakran a földön kucorogva várt napokat, olykor heteket a továbbszállításra. Legtöbbjüket végül átmenetileg a közeli szigeteken vagy Rómában helyezték el, egy részüket pedig visszatoloncolták hazájukba. Addigra azonban Lampedusa már romokban hevert.

A helyzet nem sokat javult

A krízist ugyanis nemcsak a menekültek, de az itt élő majd ötezer helyi lakos is alaposan megszenvedte. Bár hősies kitartásukat a kormány több ízben is elismerte, illetve még adókedvezményeket is kilátásba helyeztek a számukra, valójában sokan teljes megélhetésüket vesztették el a történtek miatt. Míg például a halászok a csordulásig telt kikötők és rendkívüli hajóforgalom miatt szenvedtek kárt, addig a gazdálkodókat a vízhiány, a turizmusból élőket pedig a sziget rossz híre sodorta veszélybe. A helyzet pedig azóta sem javult sokat.

Sőt, Damiano Sferlazzo polgármester-helyettes elmondása szerint bizonyos értelemben tovább romlott. Bár az akkori menekültek nagy része munka és lehetőségek hiányában már távozott, azóta is egyre újabb és újabb csónakok érkeznek a szigetre. Ráadásul a menekültközpontot – amelyet tavaly augusztusban a rendőrökkel összecsapó tunéziaiak gyújtottak fel – a mai napig nem sikerült újjáépíteni, így jelenleg alig 300 főt tudnak benne megfelelően elszállásolni. Lampedusa pedig teljesen kiszolgáltatottá vált: az emigránsokon kívül a határőrök, a rendőrök és az aktivisták ellátása sem megoldott. Ivóvizet Szicíliából kénytelenek hozatni, de élelemből és gyógyszerből is hiány van. A vállalkozások újraindítására, új kórház és reptér építésére pedig aligha marad pénz, amíg a sziget marad az Afrikából érkezők első állomása.

Újabb bevándorlási hullám fenyegeti az olasz partokat

A menekültáradat pedig aligha apad el; az előrejelzések szerint újabb észak-afrikai bevándorlási hullám fenyegeti az olasz partokat, amelynek még csak előszelét tapasztalni. A Monti-kormány nagy port kavaró és azóta átalakított titkos megegyezése ellenére – melyben alkut kötött Líbiával, hogy visszafordítja az érkezőket – jelentések szerint már most naponta kötnek ki a menekültekkel teli hajók. Már ha túlélik a viszontagságos utat, a viharos tengeren ugyanis gyakorta fulladnak meg vagy halnak szomjan az összetákolt ladikokkal kísérletező menekültek. A statisztikák szerint 2011-ben 1500-an lelték halálukat a Földközi-tengeren, és már idén is több százan vesztek oda. Ha mégis sikeresen partot érnek az új élet reményében, még mindig számolniuk kell a ténnyel, hogy ritkán szívesen látott vendégek. Emberjogi szervezetek szerint a táborokban gyakori a rendőri brutalitás, a túlzsúfoltság, alig van víz és élelem, és kevés az esély a beilleszkedésre. A képzetlen, tanulatlan migránsok leggyakrabban továbbvándorolnának: célpontjuk általában a volt gyarmattartó ország. Kapcsolatok híján végül jobbára munka nélkül, segélyekből, táborokban tengődnek napról napra.

Mindeközben úgy tűnik, a leginkább érintett Olaszország, Görögország, Ciprus és Málta egyedül marad a menekültkérdés megoldásában, a gazdasági problémáival elfoglalt Európai Unió (EU) ugyanis keveset törődik a problémával. A menekültügyre elkülönített négymilliárd eurós alap ugyan jelentős összegnek számít, ám önmagában nem oldja meg a mélyen gyökerező gondokat. Mivel a külső országok általában csak átmeneti megállóként szolgálnak az emigránsoknak, a schengeni szerződés miatt a belső területeket csupán ezek védik meg tőlük. A rendszer legerősebb elemének így mindig a legérintettebb országoknak kellene lenniük, hiszen a legnagyobb felelősség az övék, még akkor is, ha mindenki közös érdeke lenne, hogy ne áramolhassanak korlátlanul Európába a bevándorlók. A területi sajátosságok viszont nyilvánvalóan túlterhelnek néhány államot. Míg az ukrán, román, szerb és horvát határon például Magyarország felel a biztonságért, addig Ausztria minden szomszédja az EU tagja, tehát kevés gondja akad a menekültekkel. Szakértők szerint az egyetlen járható út az lehetne, ha egy szervezett együttműködés révén az EU tagállamai és a legnagyobb menekültkibocsátó országok részt vennének a megoldás kidolgozásában.