Cipővel próbálták eltalálni Breiviket

TK
Forrás: MTI
2012. május 11., péntek 13:28
Szokatlan incidens szakította félbe a norvég tömeggyilkos, Anders Behring Breivik bírósági tárgyalását pénteken. Feltehetőleg az egyik áldozat rokona ugyanis cipőjével próbálta Breiviket megdobni.

A közönség soraiban helyet foglaló férfi – egyes jelentések szerint az egyik áldozat hozzátartozója – a „Gyilkos!”, illetve „Menj a pokolba!” kifejezéseket kiabálta, miközben az incidenst követően kivezették a teremből.

Az MNO beszámolt róla, hogy a túlélők elmondásai alapján Breivik hangos örömmel gyilkolt. Bővebben>>>


Anders Behring Breivik tavaly július 22-én 77 embert gyilkolt meg az oslói kormánynegyedben, valamint a norvég főváros közvetlen közelében lévő Utoya szigetén. Ez utóbbi helyszínen egy baloldali ifjúsági tábor résztvevői tartózkodtak. A szélsőjobboldali beállítottságú Breivik saját bevallása szerint a multikulturalizmus, illetve a bevándorlás elleni tiltakozásul gyilkolt.

A per április közepén kezdődött, és hatalmas indulatokat váltott ki. Ennek ellenére a mostani az első ilyen jellegű incidens volt.

A cipő célt tévesztett, és nem találta el Breiviket. Mindenesetre a történtek meglehetős zavart okoztak. Szemtanúk szerint több jelenlévő zokogásban tört ki, mások viszont megtapsolták a cipőjét a gyilkos felé hajító férfit.

Hirdetés

Hozzászólások

  1. kovinick 2012. május 11., péntek 15:40
    A mohamedán világban a megalázás durvább formája, ha valakihez hozzávágják a cipőt. Az enyhe, amikor a cipő talpát mutatják felé. Van, akinek ez fontosabb mint egy vacak bírósági ítélet.
  2. cethal 2012. május 11., péntek 15:15
    Egy ilyen tragikus esemény után a magyar bíróság pár éves szöszmötölés után szabadon engedné.

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Szavazás

Megfigyelési eljárás

Az Európa Tanács monitoringbizottsága megfigyelési eljárást javasol hazánkkal szemben. Jogosnak tartja a lépést?




Hirdetés
Időpont
2013
05
20
Megye
Város
Mozi
KERESÉS