„Ezek azok a pillanatok, amikor az olyan barátoknak, mint mi vagyunk, együtt kell gondolkodniuk, együtt kell cselekedniük” – fogalmazott újságírók előtt az amerikai diplomácia vezetője, aki hivatalos keretek között legutóbb 2010 szeptemberében járt Izraelben. Hozzátette: Izraelnek és az Egyesült Államoknak „okosnak, kreatívnak és bátornak” kell lennie. Mint mondta, az izraeli vezetéssel – többek között hivatali kollégájával, Avigdor Liebermannal – folytatott eszmecserén szóba került az egyiptomi helyzet, a szíriai konfliktus és az iráni vitatott atomprogram témaköre is.

Simon Peresz a sajtótájékoztatón elmondta, hogy Hillary Clintonnal beszélt egyebek mellett Izrael Egyiptomhoz fűződő kapcsolatának fontosságáról. Hangsúlyozta, hogy a szomszédos arab országgal 1979-ben kötött békemegállapodásnak most, az iszlamisták győzelmét követően is központi jelentősége van. „Azt gondolom, hogy az elmúlt 30 évben az a tény, hogy béke uralkodik közöttünk, százezrek életét mentette meg” – hangoztatta az izraeli államfő. Az iráni atomprogrammal kapcsolatban azt mondta, hogy az iráni atombomba mindenkire nézve veszélyt jelentene.

Hillary Clinton látogatása idején a két évvel ezelőtt megrekedt közel-keleti békefolyamat előmozdításával is foglalkozik. Az amerikai külügyminiszter a nap folyamán e témában is egyeztet Szalám Fajjád palesztin és Benjámin Netanjahu izraeli kormányfővel. Az amerikai diplomácia vezetője kedden indul haza, befejezve 12 napos, kilenc országot érintő körútját.