Hogy mi nem tetszik nekik? Semmi sem. Embertenyésztés, parancsba adott szülés, az emberek tenyészállatoknak minősítése, a nők humán inkubátorként való kezelése, a KDNP az ágyakba nyúlkál, nem támogatja az egyneműek házasságát. Majd jól megbüntetik a csokifaló gyerekeket, mert a tervezet szeretné, ha gyermekeink törekednének az egészséges életmódra, kommandóval ellenőriznék, hogy a kiskorúak kísérővel járkálnak-e este 8 után az utcán. Komoly vád, hogy a családvédelmi törvény „nem értéksemleges”. Természetesen mindezek mögött, mint kísérő motívum, felsejlik az örökös liberális mumus, hogy mindez az abortusz szigorítását, betiltását, ingyenességének elvonását hozhatja még a kormányzó koalíció részéről, sőt a fogamzásgátló tabletták büntetőadóját és más egyéb gyalázatos ármányokat.

Ha valaki vette a fáradságot, és elolvasta a módosításról szóló előterjesztést, elvétve sem találkozik eme sajátos szemszögből rémséggé torzuló gyűjteménnyel. A háborgás gyökere az, hogy a polgári kormány, amelynek konzervatív jelzője csak bizonyos csoportok fülének hordoz avítt, poros tartalmat, nem hajlandó lemondani a klasszikus családról. Az emberiség sokkal hamarabb volt konzervatív, mint liberális, és nem árt ebben a sokat próbált történelemben ragaszkodni bizonyos értékekhez. A keresztény vagy konzervatív nézetek szerint a család egy férfi és egy nő szoros szövetsége a házasságban egymás kiteljesítésére, gyermekek vállalására és közös felnevelésére. Hogy ez az egyneműek házasságáért harcolóknak nem tetszik? Nem hát. Nem tetszik a szingliknek, a kapcsolatok közt ide-oda hányódóknak, de a könnyedén felbomló társas viszonyban élőknek sem. Reklamációjuk érthető, csakhogy ennek a kormánynak a filozófiájában a fent meghatározott családmodell a kedvezményezett. Férfi, nő és gyerekek. Függetlenül attól, hogy Magyarországon a házasságok fele válással végződik, hogy számos az egyszülős család, élettársi kapcsolat, szexuális másságból létrejött párok, a kitüntetett, jogilag körülbástyázott kapcsolat a hagyományos családmodellé. Az emberiség megélt néhány együttélési formát, a hordaközösségtől a nyitott házasságon át a hippikommunákig. A próbálkozásokat meghaladta az idő, vagy megbuktak, csak egyetlen maradt életképes és működő, a nő és férfi érzelmi, gazdasági közösségén alapuló családformája, ami meglétével biztosítja az utódok felnevelésének stabil feltételeit. Ami egy demográfiailag rogyott állapotban leledző országban nagyon is védendő. A kormány erőfeszítései, hogy a klasszikus családmodellt részesítse előnyben, már csak ezért is érthetőek.

Ami pedig az abortusz körül felkorbácsolt indulatokat illeti, ezek a polgári kormányok idején mindig a virtuális zsarolás játszóterei. A terhességmegszakítást mindenekfelett igenlők legalább annyira fognák vissza magukat, hogy ne örüljenek olyasmi meglétének, ami rossz, de bizonyos esetekben kikerülhetetlen döntés. Sokkal több energiát fordíthatnának arra, hogy elérjünk a családtervezésnek arra a fokára, hogy ne is legyenek nem kívánt terhességek. A KDNP részéről valóban felmerült, hogy ne közpénzből fizessék a terhességmegszakítást, hanem legyen önköltséges. A liberálisok érvét, hogy ezzel a legszegényebbeket kényszerítik szülésre, semmiféle statisztika nem támasztja alá, de mindenfajta felelősség alól felmenti az egyént. Az állam egyik kezével a családokat támogatja, másik kezével százmilliókat ad a megfogant életek megsemmisítésére. Közben meg lassan elfogyunk.