Az egyhangúan elfogadott határozat előirányozza, hogy 300 fegyvertelen megfigyelőt küldenek a közel-keleti országba, három hónapos időszakra. A hivatalosan UNSMIS-nak nevezett megfigyelői misszió működésének megkezdéséről a dokumentum szerint a világszervezet főtitkára, Ban Ki Mun dönt, mégpedig a szíriai helyzet tükrében, különös tekintettel az erőszak beszüntetésére. Ennek kapcsán a határozat rámutatott arra, hogy a szíriai kormány és az ellenzék közötti erőszakos cselekmények változatlanul tartanak.

A mostani a második olyan BT-határozat, amelyet a testület egyhangúan fogadott el a több mint 13 hónap óta tartó kormányellenes felkelés óta. Korábban Oroszország és Kína ellenállása megakadályozta a különböző, benyújtott tervezetek jóváhagyását.

A szombaton elfogadott határozat tervezetét Oroszország és az Európai Unió dolgozta ki.

Pénteken is folytatódtak a zavargások Szíriában. Egy helyi fegyveres szerint a hadsereg megpróbálja visszavenni a teljes ellenőrzést Homsz fölött. Eközben Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hangsúlyozta: az ENSZ Biztonsági Tanácsának amilyen gyorsan csak lehet, döntenie kell a teljes körű szíriai megfigyelőcsoportról.