Nem is tudott róla, hogy menyasszony

TK
Forrás: MTI
2012. április 25., szerda 20:25
A feleség kérésére az indiai hatóságok érvénytelenítettek szerdán egy házasságot, amelyet 17 évvel ezelőtt egy egy- és egy hároméves gyerek a családok döntése alapján kötött meg.

A gyermekek közötti kényszerházasság törvénytelen a szubkontinensen, ám ez az eset ismét reflektorfénybe állította a társadalmi problémát, amely a vidéki Indiában minden tilalom dacára továbbra is él, mivel a családok ebben remélik megtalálni az anyagi biztonságot a hozomány segítségével.

Laksmí Szargarát úgy adták össze a nyugati Radzsasztán államban vőlegényével, hogy nem is tudott róla. A most 18 éves fiatal nő mindössze egyéves volt, kérője, Rakes három. Ezt a házasságot érvénytelenítette szerdán egy dzsodhpúri bíróság. Laksmí fordult egy helyi szociális munkáshoz, miután hiába kért segítséget szüleitől. Mint mondta, megkönnyebbült az ítélet hallatán, és ezt elfogadta már a családja is.

A szociális munkás a Sarati alapítvány elnevezésű gyermekjogi szervezetnek dolgozik. Miután megismerkedett Laksmí helyzetével, felkereste a húszéves „férjet” és mindkettejük családját, hogy közbenjárjon náluk az igazságtalanul kikényszerített sors ellen.

„A szülők néhány nappal korábban közölték Laksmíval, hogy itt az ideje, hogy a férjével éljen. Elkeseredett, sosem szerette a fiút, és sosem mondta a szüleinek, hogy elfogadja a helyette hozott döntésüket, ezért a házasság érvényteleníttetése mellett döntött” – mondta a szervezet munkatársa, Kriti Bhartí.

„Tudomásom szerint ez az első eset, hogy egy gyermekkorban kötött kényszerházasságot a házasfelek kívánságára érvénytelenítenek, de remélem, hogy lesz még több ilyen” – tette hozzá.

A kulturális gyökerek azonban mélyek: vasárnap Radzsasztánban egy faluban a helyiek egy tucat kormányhivatalnokot támadtak meg, amikor azok meg akartak szakítani egy szertartást, amelynek során negyven gyermekpárt adtak össze.

Hirdetés

Hozzászólások

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Szavazás

Megfigyelési eljárás

Az Európa Tanács monitoringbizottsága megfigyelési eljárást javasol hazánkkal szemben. Jogosnak tartja a lépést?




Hirdetés
Időpont
2013
05
18
Megye
Város
Mozi
KERESÉS