A banda irányítóját 19 évi fegyházbüntetéssel sújtották, de a többiekre is 4–12 év közötti szabadságvesztést róttak ki.

Az utóbbi évek legsúlyosabb ilyen jellegű nagy-britanniai bűncselekmény-sorozata a vád szerint 2008-ban kezdődött. A társaság, amelynek legfiatalabb tagja 24, a legidősebb pedig 59 éves, Manchesterben és környékén gyermekkorú lányokat kényszerített – sokszor bántalmazással – prostitúcióra, és többet meg is erőszakoltak közülük.

Egy 13 éves sértett a nemi erőszak eredményeként teherbe esett. A tárgyalás során egy másik 13 éves lány elmondta, hogy volt olyan éjszaka, amikor húsz férfival volt kénytelen szexuális kapcsolatot létesíteni.

Az ügyészek a társaság tagjai ellen összesen 35 vádpontot fogalmaztak meg; ezek közül az esküdtszék 25-ben mondta ki bűnösnek a vádlottakat, akik közül nyolc pakisztáni, egy pedig afganisztáni származású.

A vádlottak az eljárás során „faji indíttatásúnak” minősítették az ellenük felhozott vádakat, és kifogásolták, hogy az esküdtszék kizárólag fehérekből állt, ám e panaszokat a bíróság elvetette.

A társaság általában rendezetlen családi hátterű, szegény környékeken lakó lányokat szemelt ki, és sok pénzzel kecsegtető „munka” ígéretével – emellett alkohollal és kábítószerrel – hálózta be őket.

Az angol–walesi büntetőjogi törvények alapján automatikusan nemi erőszaknak minősül bármiféle olyan szexuális kapcsolat, amelyet felnőtt létesít gyermekkorú partnerrel, és az ilyen bűncselekmény elkövetői minősített esetben életfogytig tartó fegyházzal is sújthatók.

A most lezárult per során kiderült – és ez hatalmas közfelháborodást kavart –, hogy az egyik sértett, aki akkor 15 éves volt, már 2008-ban beszámolt a manchesteri rendőrség egyik felügyelőjének arról, hogy valaki – mint a per során kiderült, a hálózat legsúlyosabb büntetéssel sújtott 59 éves vezetője – többször megerőszakolta, és arra kényszerítette, hogy másokkal is szexuális kapcsolatra lépjen. A rendőrségi vizsgálat azonban elakadt, és a banda még két éven át folytathatta tevékenységét, mire végül felgöngyölítették.

A manchesteri rendőrség elnézést kért a sértettektől, amiért az első feljelentést annak idején nem követte alapos vizsgálat.