Nem adta fel

Egy lány ad reményt Görögországnak

Balogh Roland, 2016. február 10., szerda 12:36, frissítve: szerda 12:47
Egy rákkal küzdő fiatal lány élni akarása felrázta a közéletet Görögországban. Dénia története azonban nem csak nekik ad reményt.

Sosem gondoltam volna, hogy egy olyan lány rázhatja fel a görög közéletet az általános apátiából, akivel én még szeptember elején egy vidám, közös hajótúrán vettem részt Zakinthoszon, s aki hozzám hasonló lelkesedéssel vetette magát a Jón-tenger hullámai közé egy-egy kikötés alkalmával.

Márpedig nagyon úgy néz ki, hogy Dionüszia Paraszi, becenevén Dénia története nemcsak a válság, a megszorítások miatt évek óta komoly frusztrációval küszködő görögöknek, hanem világszerte sok mindenkinek adhat reményt.

A 28 éves lánynál néhány napja közvetlenül a szíve mellett diagnosztizáltak egy nagyon ritka daganatot, s a további vizsgálatok miatt Athénból Bostonba kellene repülnie, hogy ott első körben biopsziát végezhessenek el rajta a massachusettsi központi kórházban. A beavatkozás ugyanakkor őrülten sokba kerül, több százezer euróra lenne szüksége a fiatalnak.

Közösségi kampány

Dénia azonban ahelyett, hogy elcsüggedt volna, a Gofundme nevű honlapon közösségi kampányba kezdett, hogy a vizsgálatok miatti tetemes összeget valahogy megpróbálja előteremteni. Egy napja pedig valósággal felrobbant a világháló Görögországban, az őt támogató Facebook-oldalához eddig már több mint 16 ezren csatlakoztak.

Az ügy ráadásul most már túlmutat Görögországon, hiszen egyre többen nyújtanak segítő kezet Déniának külföldről is, s rettentő élni akarását dicsérik. Ahogy azt a felismerését is, hogy ahelyett, hogy feladná a lehetetlennek tűnő harcot, olyan megoldással – internetes közösségi finanszírozással – próbál élni, amely tényleg gyors, életmentő segítséget nyújthat, s sok embert érhet el világszerte.

Ciprasz is segítene

A lapok, hírportálok kiemelten kezelik az ügyet, és ennek meg is lett az „eredménye”. Alexisz Ciprasz kormányfő ugyanis felajánlotta a miniszterelnöki különgépet a zakinthoszi fiatal lány számára, hogy azzal tudjon elrepülni szerdán Bostonba, mert a biopsziát csütörtökön meg kellene csinálni az Egyesült Államokban.

Igen ám, de a bonyodalmak még nem értek véget. Mint az athéni Onasszisz kórházban vele tartózkodó nagyon közeli barátjától megtudtuk, Dénia miniszterelnöki géppel történő útját az lányt kezelő görög orvoscsoport egyik tagja, egészségi állapota miatt, nem engedélyezte.

Egyébként három lehetőség van arra, hogy Dénia eljusson az Egyesült Államokba. A kormányfői különgép, amire jelen fejlemények miatt elég kevés az esély. Egy magáncég is különgépet ajánlott közben, s ha egy szakorvos vele utazna, még egy menetrend szerinti járat is szóba jöhet. A lényeg, hogy a fiatal lánynak megfelelő orvosi felügyeletre van szüksége az útja során, ezt biztosítani kell.

Egyelőre itt tart a történet. Déniának csütörtökig Bostonba kell érnie.

Amennyiben kiderül, miképp, s történik előrelépés az ügyben, cikkünket frissítjük!

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása