A szíriai állami televízió jelentése szerint a kormányerők benyomultak Szaláheddínbe, megölték a lázadók nagy részét, és behatoltak a város más részeibe is új offenzívájuk során, így a középső Bab-al-Hadíd negyedben „terroristák” tucatjaival végeztek. A felkelők viszont azt állították, hogy a kormányerők heves harcok után visszavonultak Aleppó Szaláheddín nevű negyedének egyes részeiből. „Utcai hadviselés folyt, a lázadók szörnyű veszteségeket okoztak Aszad erőinek, amelyek most visszavonulnak. Szaláheddín továbbra is a Szabad Szíriai Hadsereg ellenőrzése alatt áll” – mondta egy aktivista a Skype-on keresztül a brit hírügynökségnek. Az Aleppó déli bejáratánál található Szaláheddín negyed három héten át szolgált a felkelők bázisaként.

Fotó: Europress/AFP


Ami a Szíriával kapcsolatos diplomáciát illeti, a hónap végén újabb rendkívüli ülésen vitatja meg az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) a Szíriában kialakult helyzetet. A francia kormány szerdai bejelentése szerint az ülést augusztus 30-án tartják külügyminiszteri szinten. Ebben a hónapban Franciaország tölti be a BT soros elnöki tisztét. Az augusztus végi rendkívüli ülés fő témája a szíriai, valamint a szomszédos országokban előállt humanitárius helyzet lesz. A francia külügyminisztérium rámutatott, hogy miközben az összecsapások egyre hevesebbé válnak a közel-keleti országban, a menekültáradat napról napra növekszik. Erre utal, hogy a török állami hírügynökség szerint egyedül szerdára virradó éjszaka mintegy 2400 ember, köztük két tábornok menekült Szíriából Törökországba.

A Magyar Nemzet vezércikkei:

A háború vonzásában
(részlet): Másfél éve nemegyszer hallgathatták meg a védelmi, biztonságpolitikai témákkal foglalkozó újságírók a nyugati vezet ők ígéretét, miszerint nem lesz beavatkozás Líbiában. Aztán – ahogy Oroszország félrenézett a Biztonsági Tanácsban – mégiscsak lett. A „lakosság védelmére” szóló humanitárius mandátumból végül széles körű intervenció bontakozott ki, s ha Kadhafi líbiai vezetőt nem is ú gy sikerült eliminálni, ahogy a parasztot veszik le a sakktábláról (mintegy hét hónapig kitartott a rezsim); a lényeg az, hogy külső segítséggel rezsimváltás történt. Azóta ha a fősodrú médiumok immár elég magas ingerküszöbét Líbiával szemben meghaladja egy hí r, megbizonyosodhatunk arról, hogy milyen szépen is virágzik a líbiai demokrácia a különböző fegyveres bandák uralta, egykor országnak nevezhető entitás helyén, az észak-afrikai homokban.

Szíriai hadszíntér
(részlet): Súlyos csapást szenvedett el tegnap a szíriai hatalom, amely eddig a legeredményesebben dacolt az arab tavasz fedőnevű geopolitikai folyamat feltartóztathatatlannak tűnő menetelésével. A nyugati hatalmak és Nyugat-barát térségi rezsimek által támogatott fegyveres csoportok öngyilkos terrortámadása megölte az ország vezetésének több tagját, köztük az ortodox keresztény védelmi minisztert, illetve helyettesét, aki nem mellékesen Bassár el-Aszad elnök sógora is. A merénylet azzá a lélektani fordulóponttá válhat, amelytől az út a rendszer és az ország összeomlásához vezet.

Ülés Teheránban

Teheránban tucatnyi ország képviselőjét várják csütörtökön egy nemzetközi tanácskozásra, amelyen a szíriai válságból kivezető útról lesz szó. A résztvevők Ázsia, Afrika és Latin-Amerika olyan államai, amelyek befolyással bírnak a térségben és nemzetközi ügyekben – közölte szerdán az iráni külügyminisztérium. A fő elvünk az erőszak elvetése és a nemzeti párbeszéd – mondta az Irna hírügynökség szerint Ali Akbar Szálehi külügyminiszter, de nem nevezte meg a résztvevőket. A konzultációról a miniszter csütörtök este fogja tájékoztatni a sajtót.

Kedden végleg elhagyták Aleppót az ENSZ odavezényelt megfigyelői, akik a szíriai helyzet feltérképezéséért, válságkezelés gyanánt tartózkodtak a közel-keleti országban. A The Sunday Times korábban arról adott hírt, hogy Aleppó sűrűn lakott negyedeiben kialakított hadállásaiknál a szíriai felkelők emberi pajzsként használják a civil lakosságot. A civilek mellett a falhoz térdepeltetett, legéppuskázott Sabiha milícia tagjairól is érkeztek beszámolók. Nagy megbotránkozást keltett, ahogy a Sabiha helyi vezetőjét fiával és három másik rokonával együtt kivégezték, és erről filmfelvételt is készítettek.

Keresztényeket mészároltak

Kedden az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja azt közölte: a kormány ellen harcoló erők lemészároltak 16 embert Homsz környékén egy vendégházban, amely egy elektromos társaság alkalmazottainak családtagjai számára volt fenntartva. Az áldozatok között alaviták, keresztények és szunniták egyaránt voltak. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár szerint a szíriai helyzet már az emberiesség elleni bűntett fogalma felé közelít.

Fotó: Europress/AFP

 

Fotó: Europress/AFP


A szíriai kormány keddi közlése szerint egyébként Rijád Hidzsáb szíriai miniszterelnök menesztése nem lesz hatással a damaszkuszi politikára. Omran az-Zohbi tájékoztatási miniszter úgy fogalmazott, hogy bármilyen posztot töltsenek is be azok, akik elmenekülnek az országból, Damaszkusz politikája nem fog változni, a kabinet folytatni fogja a válságkezelést.

Fotó: Europress/AFP

 

Szíria demokratikus lehet a maga módján – véli a Magyar Nemzetnek adott interjújában Tálas Péter. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára nem sok reményt lát Bass ár el-Aszad rendszerének fennmaradására, s rámutat, a közel-keleti orsz ág útja a demokrácia felé egyáltalán nem egyenes, de nem is feltétlenül ezt várják el tőle.

Egyre több támadás éri az Aszad-ellenes erők részéről a kisebbségben élő keresztényeket, mert a lázadók potenciális veszélyforrásnak, a regnáló elnök támogatóinak tartják őket. A keresztényellenesség fokozódásáról tanúskodik a Reuters által készített fotó is, amelyen e gy lázadó papi öltözékben, fegyverrel és egy letört kereszttel a kezében fényképezkedik.

Korábban egyébként a keresztények is csatlakoztak a Bassár el-Aszad rezsimje elleni kormányellenes tüntetéshez, ám később visszavonultak a lázadásoktól, ugyanis úgy voltak vele: kiszámíthatóbb számukra egy diktatúra által biztosított vallásszabadság, mint az iraki vagy egyiptomi példa.