Pápa és pátriárka

Elmaradt a pannonhalmi kézfogás

Stier Gábor, 2016. február 12., péntek 06:00, frissítve: péntek 06:52
Kirill orosz pátriárka és Ferenc pápa havannai megbeszélése a két legnagyobb lélekszámú keresztény egyház közel ezer év utáni közeledésének első komoly lépése lehet. A pápa és a moszkvai pátriárka találkozója azonban egy hosszú, az elmúlt negyedszázadban érezhetően felgyorsult folyamat eredménye. Ennek a folyamatnak diplomataként a kilencvenes években tevékeny részese volt Nanovfszky György egykori moszkvai nagykövet is, akivel a pannonhalmi kézfogás elmaradásának részleteiről, s a mostani találkozó jelentőségéről beszélgettünk.

– A pápa és az orosz pátriárka találkozója lényegében már VI. Pál és Athenagorasz konstantinápolyi pátriárka 1964-es jeruzsálemi megbeszélése óta napirenden van. Egyház-politikai, történelmi, geopolitikai, netán személyes okok akadályozták leginkább e történelmi találkozó létrejöttét?

– A két legnagyobb lélekszámú keresztény egyház, a görögkeleti vagyis az ortodox (oroszul pravoszláv) és a katolikus 1054-ben különbözött össze egymással. IX. Leo pápa és Kerulariosz Mihály konstantinápolyi pátriárka kölcsönösen kiátkozták egymást. Így Róma és Bizánc majdnem 1000 éve áll „haragban” egymással, amelynek több oka is volt. Egyház-politikai, történelmi, geopolitikai és nem utolsósorban személyes problémák is nehezítették a megbékélést. Anélkül, hogy belemennénk a részletekbe – legyen ez az egyháztörténészek feladata –, meg kell említenünk, hogy az elmúlt ezer évben több alkalommal is voltak kísérletek arra, hogy helyreállítsák a békét és az együttműködést Róma és Bizánc között, sajnos mind ez ideig sikertelenül. Az elmúlt negyedszázadban két komoly, említésre méltó elképzelés létezett. VI. Pál és Athenagorasz konstantinápolyi pátriárka 1964-es jeruzsálemi megbeszélésén került konkrétan szóba a találkozó gondolata és a kérdés rendezésének mikéntje.
A második konkrét terv 1994 márciusában vetődött fel, amelynek – mint moszkvai magyar nagykövet – személyesen is érintettje és kezdeményezője lehettem. A rendszerváltást követően, mint az új idők embere, mind otthon, mind az új állomáshelyemen felvetettem azt a gondolatot, hogy II. Alekszij, Moszkva és minden oroszok vallási vezetője az új körülmények között a történelemben első ízben tegyen hivatalos látogatást Magyarországon. Ehhez sikerült megszereznem a magyar egyházi és állami vezetők egyetértését, továbbá a másik partner, II. János Pál pápa jóváhagyását Rómában.

– Az elmúlt negyedszázadban felgyorsultak az események, s már II. Alekszij és II. János Pál találkozója a levegőben lógott. Ennek előkészületeiben személyesen is részt vállalt, min bukott meg akkor a történelmi kézfogás?

– A két érintett egyházfő rendkívül pozitívan viszonyult mind a személyes találkozó, mind a két egyház közötti megbékéléshez. A találkozó helyszínének Pannonhalmát javasoltuk. Érvelésünkben hivatkoztunk arra, hogy a bencés apátságot még a skizma (az egyházszakadás) előtt, 996-ban alapították, és Szent Benedeket a görögkeleti egyház a római katolikusokhoz hasonlóan saját szentjei között tartja nyilván. Pannonhalmát támogatta a magyar katolikus püspöki kar és a tervvel egyetértett Várszegi Asztrik főapát is, akivel ezt követően több ízben utaztunk Rómába II. János Pál pápához, illetve Moszkvába II. Alekszij pátriárkához a részletek tisztázása végett.
Míg Rómában semmi kifogás nem merült fel a találkozó ellen, Moszkvában már nem volt ilyen egyértelmű a gondolat elfogadása. Ez azonban nem magán a pátriárkán múlott. Ő személyesen nagyon szerette volna rendezni ezt a régről húzódó problémát. A gondok elsősorban egyház-politikai jellegűek voltak. A római pápa döntéseit senki nem bírálhatja felül, az ortodoxiában azonban az egyházpolitikát érintő kérdések eldöntését a Szent Szinódusnak, a 15 főből álló püspöki karnak is meg kell szavaznia. Ekkor kezdték el terjeszteni orosz egyházi körökben, hogy „Róma be akarja kasszírozni Moszkvát”, vagyis a 70 milliós görögkeleti egyházat, amiről természetesen érhető okok miatt szó sem lehetett. A pannonhalmi találkozót a püspöki tanácskozás idejére tervezték, amelyen számos nyugati és keleti egyház vezetője jelentette be magát 1996. szeptember elejére. Amikor a dátumot elfogadták, Moszkvában összeült a Szent Szinódus, a kitűzött találkozó azonban egy, illetve két szavazaton megbukott. Július közepén volt a szinódus ülése, amelyet követően II. Alekszij pátriárka személyesen hívott fel Budapesten, és közölte velem a rossz hírt. Mivel a püspöki tanácskozás résztvevői már elfogadták a pannonhalmi találkozó időpontját, úgy nézett ki, hogy a találkozón II. János Pál pápa részt fog venni, míg II. Alekszij nem jöhet el az eseményre. Ez annál is inkább váratlan volt, mivel II. Alekszij 1994 márciusában már járt Magyarországon, ahol pozitív benyomásokat szerzett, és megismerkedett Pannonhalmával és a bencés testvérekkel. II. János Pál pápa természetesen részt vett a püspöki találkozón.

– Az 1996-os találkozó zátonyra futtatása több forrás szerint magán Kirillen múlott. Mennyiben változott meg a helyzet?

– A találkozó elmaradásának elsősorban egyház-politikai okai voltak. A pápa és az orosz pátriárka találkozójának gondolata ennek ellenére tovább foglalkoztatta mind a magyar, mind a nemzetközi közvéleményt. Egyes híradások szerint, amennyiben a találkozó létrejött volna, akkor a két egyházfőt Nobel-békedíjra terjesztik fel. Közben II. János Pál betegsége egyre súlyosbodott, s 2005. április 2-án meg is halt a pápa, majd 2008. december 5-én II. Alekszij, az egykori tallinni püspök is eltávozott közülünk, s az ügy ideiglenesen aktualitását vesztette. Utódaik nem kezdeményezték a személyes találkozót, részben a kialakult politikai események, részben a még mindig rendezetlen egyház-politikai kérdések miatt.

– Több elemző is megfogalmazza, hogy valójában Vlagyimir Putyin számára jön a legjobban a mostani találkozó. Milyen szerepet játszhatott a nagy találkozás létrejöttének tető alá hozásában vagy éppen megakadályozásában a nagypolitika?

– Az új dátum kitűzésében a nagypolitika véleményem szerint is közrejátszott. Az Oroszország elleni szankciók miatt a nemzetközi politika úgy alakult, hogy mind Putyin elnök terveibe, mind Oroszország elszigetelésének feloldásához jól jön a két keresztény egyház megbékélése. Azt, hogy ez milyen mélységű lesz, ma még nem tudjuk, de előremozdulást kétségtelenül várhatunk. Az ambiciózus Kirill pátriárka, aki hosszú évtizedekig irányította a moszkvai patriarchátus külügyi tevékenységét és az olasz származású, de dél-amerikai püspökként ismertté vált Ferenc pápa ki tudná mozdítani a holtpontról ezt az egyház-politikai problémát, miközben Oroszország és Putyin elnök a közeledés támogatásával gesztust tehetne a felgyülemlett nagypolitikai kérdések megoldására.

– Helyszínként – mint már említettük – felmerült már Magyarország, ezen belül Pannonhalma, továbbá Ausztria és Milánó is. Végül mégsem Európára esett a választás. Miért?

– Arra, hogy miért nem Európában kerül sor erre a rövid, személyes ismerkedéssel egybekötött találkozóra, több magyarázat is adódik. A közel 80 éves Ferenc pápa Havannával bizonyítani szeretné, hogy számára fontos a múltja és a dél-amerikai kontinens, ahol püspöki, egyházi tevékenységét kifejtette. Havanna mint színhely pedig jelzés lehet a megbékélésre mind az egyházi, mind a világi vonalon azután, hogy az Egyesült Államok hosszú idő után nemrég oldotta fel a Kubával szemben fenntartott embargót.

– A római katolikus és az orosz ortodox egyház továbbra is külön utakon jár, milyen következménye lehet mégis egyház-politikai szempontból ennek a találkozásnak?

– Mint említettem, mindenképpen várható valamiféle elmozdulás. Hogyan mondják a bencések? „Ora et labora”, azaz „Imádkozzál és dolgozzál!” Bízzunk benne, hogy mindkét tevékenység jobbá teheti a világot, a nagypolitikát és példát mutathat arra, hogy az egyházak még napjainkban is aktív résztvevői lehetnek a nemzetközi kapcsolatoknak és a politikának.


Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 02. 12.

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása