Orbán Viktor kormányfő arra utasította a Külügyminisztériumot és a Terrorelhárítási Központot, hogy ellenőrizzék az információ valóságtartalmát, és a szükségessé váló intézkedéseket haladéktalanul tegyék meg – mondta Szijjártó Péter.

Az MTI-nek a Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője, Kaleta Gábor azt mondta, az üggyel kapcsolatban mindent a Miniszterelnökség kommunikál. Az MTI kereste Magyarország szíriai nagykövetségét is, ott azonban egyelőre senkit sem sikerült elérni.

„Káosz”

Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az eset kapcsán a Hír TV-nek arról beszélt: Szíriában káosz uralkodik. Egy éve tart a polgárháború, és mintegy egymillió ember elmenekült az országból, a halottak száma 9-11 ezer körül lehet. Különböző fegyveres csoportok harcolnak egymással. A 33 nagy fegyveres csoport mindegyikének célja a rendszer megtörése, ugyanakkor – mint ahogy az a Szíria Barátai legutóbbi találkozóján is észlelhető volt – egymással sem képesek megegyezni. A tűzszünet ellenére ömlik a fegyver az országba.

Nógrádi kijelentette: ha valami nem változik, a polgárháború folytatódni fog. A politikai megegyezést az is akadályozza, hogy mindegyik fél abból indul ki, hogy a másik úgysem enged.