„Ettől a csoporttól ugyanazt várjuk, mint az Európai Bizottságtól”

Szakmai vitát szorgalmazott az államtitkár
PR
MTI
2012. január 26., csütörtök 21:10
A politikairól szakmai síkra kell terelni a magyar kormány politikája körüli vitát – hangsúlyozta Kovács Zoltán, kormányzati kommunikációért felelős államtitkár csütörtökön Bécsben újságírók előtt.
Hirdetés

Ismert, csütörtökön interjút közölt Orbán Viktor miniszterelnökkel a The Wall Street Journal, mely cikkében kiemelte: a magyar kormányfő „felhagy a harcias retorikával”, és közli, hogy kormánya hajlandó egyes törvények és a politikai irány megváltoztatására a pénzügyi támogatás elnyerése érdekében.

„A politikai-ideológiai vita alakuljon át azzá, aminek Európában értelme van, szakmai-jogi vitává” – fogalmazott az államtitkár az MTI-nek nyilatkozva. Újságírói kérdésre válaszolva kijelentette, nem arról van szó, hogy a kormány „engedett” az Európai Bizottságnak. „Egy párbeszédről van szó, amelyben mindkét oldal érveket sorakoztat fel, és amelynek a végén kompromisszum áll” – mondta. Megerősítette, hogy a kormány 26 napon belül elküldi válaszát az Európai Bizottságnak.

Ha a sarkalatos törvényekről bebizonyosodik, hogy nincsenek összhangban az európai törvénykezéssel, természetesen hozzá lehet azokat igazítani az uniós joghoz – mondta Kovács Zoltán. Az államtitkár az újságírók előtt hangsúlyozta, Magyarország egy strukturális reform közepén tart. Kitért arra is, hogy a kormány bízik a foglalkoztatás növekedésében. Hangsúlyozta, a magyar gazdaság szilárd alapokon áll. A folyó fizetési mérleg pozitív, és 2011-ben, az ország uniós csatlakozása óta először, teljesült a GDP-arányosan számított 3 százalék alatti hiánycél. Kijelentette többek között azt is, hogy a magyar gazdaság nyitott gazdaság egy nagyon bizonytalan nemzetközi környezetben, amelynek a hatásaitól nem mentesülhet.

Kérdésre válaszolva kijelentette, bármely, a várható IMF-megállapodás keretösszegére vonatkozó becslés „egyelőre csak találgatás”. Az államtitkár elhárította, hogy az IMF-tárgyalásokkal kapcsolatban – mint fogalmazott – „feltevésekbe” bocsátkozzon. Megerősítette ugyanakkor, a kormány bízik abban, hogy a megállapodás március végéig megszületik.

Kovács Zoltán korábban elmondta: a magyar médiaszabályozás a hazai körülményekhez igazodik, de ha további kétségek merülnek fel vele kapcsolatban, „a megfelelő jogi fórumokon orvosolni kell”.

A médiaszabadság európai helyzetét vizsgáló uniós szakértői munkacsoport véleményét a kormány tiszteletben tartja, de nem ért egyet a Magyarországra vonatkozó megállapításaival – mondta Kovács Zoltán az MTI kérdésére. „Ettől a csoporttól ugyanazt várjuk, mint az Európai Bizottságtól, hogy európai jogi kérdésekben pártatlanul, elfogulatlanul járjanak el” – tette hozzá. Rámutatott, hogy a testületnek nincs döntéshozatali hatásköre, a feladata tanácsadó jellegű. Emlékeztetett arra, hogy az Európai Bizottság által kifogásolt pontokon már módosították a médiatörvényt. „Az Alkotmánybíróság december eleji határozatában szereplő pontokat pedig május végéig ki fogjuk javítani” – tette hozzá.

A Lánchíd Rádiónak adott interjújában az államtitkár hangsúlyozta: sem az Európai Unió intézményeivel, sem a közösség alapértékeivel nincs nézeteltérése Magyarországnak.


Kovács Zoltán csütörtökön Bécsben munkamegbeszélésen találkozott az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) sajtószabadság-képviselőjével, Dunja Mijatoviccsal. Az államtitkár elmondta, a találkozóra a korábban kialakult rendszeres kapcsolattartás keretében került sor.

A HardTalk című interjúműsorban elhangzott beszélgetésben Kovács Zoltán kijelentette: a másfél éve hivatalba lépett kormány sokat dolgozott az előző két kormányzati ciklussal, sőt a megelőző 20-23 évvel összevetve is, és végrehajtotta azokat a nagyszabású szerkezeti változtatásokat, amelyek szükségesek voltak az ország „újraindításához”.

Hozzászólások

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2012
05
23
Megye
Város
Mozi
KERESÉS

Fülbevaló