Ez okozta a luxushajó balesetét? + Képriport

BL
Forrás: MTI, Hír TV
2012. január 15., 13:03
A balesetet szenvedett olasz óceánjáró kapitánya túl közel vitte a hajóját Giglio szigetéhez – idézte szombat este az olasz média a toscanai Grosetto város főügyészét. 43-51 embert még mindig keresnek, köztük egy magyart. Vasárnap eddig 3 túlélőt találtak.

Francesco Verusio úgy fogalmazott, hogy a Costa Concordia kapitánya, Francesco Schettino „nagyon helytelenül” a sziget közelébe irányította a hajóját. „A hajó sziklának ütközött, amely a hajótest bal oldalába fúródott. Emiatt a hajó megdőlt, és két-három perc alatt nagy mennyiségű víz tódult belé” – mondta az ügyész. Verusio szerint ekkor Francesco Schettino kapitány irányította a hajót, ő adta meg az útirányt, legalábbis így gondolja az ügyészség. „Ez szándékos volt” – tette hozzá.

A Costa Concordia óceánjáró péntek éjfél előtt két órával feneklett meg a toscanai partok közelében fekvő Gigliónál. Három ember – két francia turista és a legénység egyik tagja – életét vesztette. Giuseppe Orsina, a helyi katasztrófavédelem szóvivője közölte, hogy 43-51 embert eltűntként tartanak nyilván, de vizsgálják az utaslistát, hogy pontosítsák a számukat.

Hirdetés
A mentésről készült korábbi képeket itt tekintheti meg.

A 11 magyar állampolgár közül már csak egyet keresnek a hatóságok. Kovács Petra római konzul vasárnap reggel a HírTV-nek elmondta: az olasz hatóságok folyamatosan tájékoztatják a konzulátust a mentési munkálatok eredményeiről. „A konzuli szolgálat 11 magyarról értesült, akik a hajón tartózkodtak a szerencsétlenség pillanatában, és a tegnapi nap folyamán 10-ről már sikerült megállapítani, hogy biztonságban megmenekültek és megfelelő szállodai elhelyezést kaptak. Az ő hazautazásuk jelenleg megszervezés alatt áll, folyamatban van annak a felmérése, hogy ki az, akinek szüksége van a hazautazáshoz okmányokra, részükre minden segítséget meg fog adni a konzuli szolgálat. Az olasz hatóságokkal ma reggel 6-kor beszéltünk utoljára, akkor még nem tudtak információt adni arról az egy magyar állampolgárról, akiről a szerencsétlenség óta nincsen hír” – mondta Kovács Petra.

Kimentették a nászutasokat

Az olasz tűzoltók vasárnapra virradóra két túlélőt – egy férfit és egy nőt – találtak az óceánjáró egyik utaskabinjában. Egy dél-koreai házaspárt mentettek ki, amely nászútját töltötte az olasz luxushajón. Vincenzo Bennardo tűzoltóparancsnok szerint a tűzoltók fáradságot nem kímélve, kabinról kabinra járták a hajót túlélők után kutatva, s meghallották a koreai utasok kiáltozását. A házaspár egy napot töltött a kajütben, s nem esett bajuk. Délelőtt egy harmadik túlélőre is rábukkantak az oldalára fordult hajóban. A mentőszolgálat emberei beszéltek vele, egy olaszról van szó, aki a személyzet tagja. Feltehetően eltörött a lába, őt helikopterrel menekítették ki és szállították partra.

Az óceánjáró kapitányát szombaton őrizetbe vették, és több órán át kihallgatták. Az ügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés és károkozás gyanújával indított ellene nyomozást. Azt is a kapitány terhére róják, hogy elhagyta a hajó fedélzetét, még mielőtt minden utast kimenekítettek volna. A CNN hírtelevízió szerint a hatóságok azt is vizsgálják, hogy a baleset idején a hajó miért nem adott le vészjelzéseket.

A kihallgatás előtt Schettino azt állította, hogy a hajó egy olyan, a tengerfenékből kiálló sziklás kiszögellésbe ütközött, amely nincs feltüntetve a navigációs térképeken. A térkép szerint „elegendő víznek kellett volna lennie alattunk” – mondta Schettino. Gianni Oronato, a luxushajót üzemeltető társaság vezérigazgatója újságírók kérdéseire válaszolva tagadta, hogy a Costa Concordia letért volna szokásos útjáról.

A baleset idején a hajó fedélzetén mintegy 3200 utas és 1023 fős legénység tartózkodott. A hat éve épült Costa Concordia 290 méter hosszú, több mint százezer tonna vízkiszorítású, 14 emeletes óceánjáró luxushajó. Négy úszómedence, egy sportpálya, öt étterem, egy háromszintes színház és számos szórakozóhely található a fedélzetén.

A gigantikus luxushajó jelenleg erősen megdőlve, félig víz alá merülve fekszik a homokzátonyon. A kiemelkedő oldalán, a vízvonal alatt 70 méteres rés tátong. Szakértők szerint a hajónak meglehetősen nagy sebességgel kellett mennie ahhoz, hogy a szikla ekkora léket hasítson benne. A hatóságok attól tartanak, hogy üzemanyag szivároghat belőle a tengerbe. A Costa Condordia nem sokkal indulás után szenvedett balesetet, így üzemanyagtartályai gyakorlatilag teljesen fel vannak töltve.

Meg volt írva?

Az Il Giornale című olasz lap vasárnapi írásában felemlegeti, hogy amikor a Costa Concordiát 2005. szeptember 5-én vízre bocsátották, ahogyan ilyenkor szokás, hozzávágták oldalához a pezsgőspalackot, de az nem tört el. Ez baljóslatú jelnek számít a tengerészetben. Három évre rá, 2008 novemberében meg is történt vele az első baleset: Palermo kikötőjébe érkezvén, viharos időjárásban összeütközött a dokkal, s károk keletkeztek a hajótestben. A babonákban hívők számára a mostani baleset maga a balszerencse beteljesedése: a hajó pénteken, tizenharmadikán kapott léket, s közismerten az ilyen naptári egybeesés sem számít jó jelnek. „Szerencsétlenül jött a világra, és még szomorúbban ért útja végére” – írta minderről cikkének címében az Il Giornale.

Hozzászólások

  1. Clown 2012. január 18., szerda 18:06
    Nüx

    Nem a sötéttől fél, hanem a helyzettől. Amúgy azt nem értem, hogy egy ilyen embert hogy tudtak megválasztani egy ekkora hajó kapitányának? Hogy bízhattak rá ekkora felelősséget?

    Amúgy meghalt egy magyar utas :( Ma találták meg a holttestét. És rajta kívül még további 1 magyart keresnek.
  2. Nüx 2012. január 17., kedd 19:04
    a beszélgetés szerint a kapitány azt is mondja a parti örségnek, miután parancsba adták menjen vissza a hajóra koordinálni a mentési müveleteket, ¨felfogja, hogy sötét van és nem látunk semmit¨.... (ki tudja, fél a sötétben???)
    http://www.youtube.com/watch?v=ma80H1UaAkY&feature=youtu.be
    2011 telén a costa pacifican voltam, amikor a rossz idö ellenére, a kapitány többször úgy döntött, hogy elindulunk... a földközi tengeren civitavecchiából savonába, ahol most volt a hajótörés... innét pedig 10 naponta mentünk egyiptomba, izraelbe, ahol háború volt. sosem szálltam ki egyiptomban... több robbantás volt, az egyik kikötöt is felrobbantották... a személyzet félt kimenni, de sajnos, akik hostessek, vagy a kirándulásokat szervezik, kötelezve voltak a vendégeket a kirándulásokra elküldeni.. mindennapi beszélgetés témánk volt, hogy ez meddig fog menni... az egyre rosszabb hírek hallatán sem döntött úgy a cég, hogy megváltoztatja az útvonalat... túl sok pénzbe került volna... szerencsére nem történt semmi... de nagyon nagy felelötlenség emberek ezreinek életét kockáztatni.. gondolja, ezt mindenki végig, aki hajóútra befizet.. ha mégis elmegy, akkor válasszon egy másik, biztonságosabb társaságot, ahol többet adnak a biztonságra!
  3. Nüx 2012. január 17., kedd 12:56
    sajnos, meg mindig hianyzik egy magyar zenesz...
  4. Nüx 2012. január 17., kedd 12:44
    a kapitany nemcsak az olasz tengereszet szegyene lett, de a tengereszet szegyene, hogy otthagyta a hajojat... ha valaki nem volt meg hajon, vagy nincs tisztaban a tengereszeti dolgokkal, mi alapjan is kommental...
    sajnos, ez a baleset elkerulheto lett volna... olyan dolgok mentek a cegnel... akik valaha ott dolgoztunk evvel tisztaban vagyunk!! 2012. januar 9-en irtam emailt ket olasz tv programnak, hogy keszitsenek musort arrol hogy mi is megy valoban a costa hajotarsasagnal!!! 4 nappal a baleset elott!! hiaba tettunk bejelenteseket, senkit nem erdekelt... voltak olyan magyar dolgozok is a hajon, akik azt sem tudtak fiuk vagy lanyok mikor beszalltak.. a magyaron kivul mast nem beszeltek, eletukben nem voltak hajon... mint utas, nem tudom, mennyire szamithatnek, ilyen emberek segitsegere egy veszhelyzetben, netan a sok reszeg alkalmazott segitsegere... a panik nyilvanvalo egy ilyen helyzetben, de sok minden elkerulheto lett volna... a costa ceg milliardokat keres euroban, de a kinai, filippin, indiai, alkalmazottaknak 400 dollart fizetnek... aki a spaban dolgozik, volt hogy nem is keresettt, mert ok jutalekot kapnak... sajnos, egy tragedia tortent, hogy felebredjenek!
  5. Clown 2012. január 17., kedd 12:19
    2012. január 16., hétfő 00:13

    Csak tudod a kapitány felelősséggel tartozik az egész hajóért és az utasokért. Kötelező ottmaradnia addig, amíg utolsó utast ki nem menekítették. Ahhoz nem volt gyáva, hogy sekély vízre vigye a hajót, de ahhoz már igen, hogy ottmaradjon, míg folyik a menekítés. Amúgy csak ezért a cselekedetéért 12 év börtönt fog kapni és még a hajó zátonyra futtatásáért is felelnie kell majd. Remélem soha többé nem fogja meglátni a napvilágot. Ha így tudsz csak hozzászólni ehhez, akkor maradj inkább a Való Világnál...

    Tboy

    Miért kire húzzák rá? Ő vezette a hajót, ő tért el a megszokott útvonaltól. Vagy te mondjuk egy busz szerencsétlenségnél, ami a sofőr hibájából történt azt okolnád aki hátul ült és nem a sofőrt?
  6. Tboy 2012. január 16., hétfő 21:17
    Szerintem itt megint egy emberre akarják ráhúzni a vizes lepedőt. Gondolom, hogy a biztosító csak akkor fizeti meg a hajó tulajának a kárát, ha van egy gyanúsított, és az minél jobb ha egy szegény kapitány, nem pedig a milliomos tulaj cége.
  7. Nüx 2012. január 16., hétfő 01:21
    a legùjabb olasz hìrek szerint a costa hajòtársaság is elìtéli a kapitány viselkedését, ùgy tûnik a kapitány dôntései melyeket a vészhelyzet kezelésére hozott, nincsenek ôsszhangban a hajòstársaság ilyen helyzetekre vonatkozò proceduráival (nyilvánvalò). a személyzetet is védik, mert szerintûk jòl kezelték a helyzetet, s elmondásuk szerint minden személyzeti tag elvégzi az alapvetô biztonsági tréninget a beszállás elôtt, s a hajòn is részesûlnek oktatásban... (ez valòban így van, de ma tôbb ezren kritizálták e tanfolyamok felûletességét, melyet személyesen megerÒsitek. sok utas panaszkodott, hogy ahelyett, hogy a mentôcsónakokhoz kûldték volna az utasokat, azt az utasítást adták, hogy menjenek a kabinjukba. elmondásuk szerint pánik volt, s a személyzet nagy része érthetetlen nyelveken kiabáltak, s egymástól lopkodták a mentômellényeket....
    az interneten tôbben kritizálták a ´csak 3 halott´ a 4239-bôl... ezt vajon miféle mércével mérik? ez talán egy háborúban ´jó´ szám lehetne, dehát itt egy ´álomutazásról´ lenne szò....
  8. 2012. január 16., hétfő 00:13
    Eleg parasztok az ugyeszek, hogy azt mondjak, hogy a kapitany direkt csinalta, mik ezek, gondolat olvasok?? fogjak ok is arra hogy nem torott el a pezsgo meg pentek 13 volt:D Viszont a tulaj dumaja, hogy a hajo nem tert le a szokasos utiranyrol tetszik, de akkor miert nem ment neki annak a bigyonak minden alkalommal??:D Amugy meg a kapitany csavo jol tette hogy idoben kiszallt, miert maradna egy felborult vizzel teli hajoban?? En sem maradnek. Ez nem egy szerelmes regeny, hogy a hos kapitany kimentett 2342356378 utast, majd utolsonak majdnem megfulladt, de szerencsere jott egy sello...meg mi az hogy a parti orseg utasitotta hogy menjen vissza arra a romhalmazra?? Menjenek ok oda, koltozzenek is be... Menne a f...szom, mar bocs, en is mondanam, hogy ja megyek, majd balra el, fuggony...azert mert buszsofor vagyok, maradjak az ego buszban amig mindenki szinten eleg??? Anyad...
  9. Nüx 2012. január 15., 22:46
    sajnos volt szerencsem ezen a hajón dolgozni, 2010-ben. már akkor is többen és többször panaszkodtunk, mert a biztonsági tanfolyamok nagyon hanyagul voltak megtartva, az olasz tisztek alig tudtak angolul, a sok külföldi meg olaszul nem beszélt, de a személyzet legnagyobb része a saját nyelvén kívül más nyelven nem beszél. nem egyszer tolmácskodtam magyar kollégáknak. a személyzetet rákényszerítik, hogy hamis papírokat írjanak alá. engem is többször megfenyegettek szóban és írásban, ha nem írom alá kirugnak... hihetetlen mik folynak a costa olasz cégnél, igaz, ezeket a problémákat be is jelentettük a RINA ûgynôkségnél, akik inspekciòkat végeznek. voltunk több tengerészeket segítö olasz és nemzetközi hatóságnál... mindhiába... sajnos egy ilyen tragédiának kellett bekövetkezni, ahhoz, hogy talán majd ezután komolyan vegyék az embereket, a nemzetkôzi tengerészeti tôrvényeket, a biztonsági elôírásokat, s talán majd hajlandók lesznek megfizetni egy valòban képzett személyzetet.
    sajnos ugyanerrôl a kapitányròl tôbb internetes oldalon jelezték volt utasok, hogy hasonlò balesetet okozott egy évvel azelôtt skandináviában, melynek szerencsére nem volt sùlyos kimenetele.
    az olasz hìrek szerint a parti ôrség felszòlìtotta a kapitányt, hogy menjen vissza a hajôra, miután partraszállt a mentôcsònakkal, aki erre ìgèretet tett, de mégsem ment vissza....

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Szavazás

Megfigyelési eljárás

Az Európa Tanács monitoringbizottsága megfigyelési eljárást javasol hazánkkal szemben. Jogosnak tartja a lépést?




Hirdetés
Időpont
2013
05
19
Megye
Város
Mozi
KERESÉS