A londoni tiltakozók a világ sok más országában lezajlott akciókhoz hasonlóan tavaly október közepén – az „Occupy London” nevű mozgalom zászlaja alatt – megpróbálták „visszafoglalni” a várost. Célpontjuk a Szent Pál székesegyház közvetlen közelében működő Londoni Értéktőzsde (LSE) lett volna, ám ide a rendőrség nem engedte be őket.

Fotó: Reuters

A jórészt fiatalokból álló londoni tüntetők ezért a szomszédos anglikán főtemplom tövében vertek tábort, és azóta is ott sátoroznak.

A székesegyház előtti téren – amelyet a táborozók az egyiptomi felkelés jelképévé vált kairói tér után „Tahrir Square”-re neveztek át – egész sátorváros alakult ki, hozzávetőleg kétszáz kisebb-nagyobb sátorral, tábori konyhával és mellékhelyiségekkel, toborzóközponttal és röplapterjesztő standokkal, kapitalizmusellenes jelszavakat hirdető plakátokkal és transzparensekkel.

A Szent Pál székesegyház – a II. világháború óta első ízben – a tiltakozók táborverése után egy időre bezárt, de néhány nap után ismét megnyitotta kapuit a hívők és a látogatók előtt.

A londoni pénzügyi központ elöljárósága, a City of London Corporation azonban jogi eljárást indított a tiltakozók eltávolítása végett, és a felső bíróság szerdai végzésében a város javára ítélt.

A várható fellebbezés miatt azonban ez nem jelenti a tábor azonnali felszámolását.

A tiltakozók közössége a szerdai elsőfokú felső bírósági végzés után a Twitter közösségi mikroblogportálon azt üzente, hogy az ítélettel „a brit igazságszolgáltatás felrúgta a darázsfészket… eltávolításunk csak a mi PR-kampányunkat erősíti”.

A londoni táborozók ügyét olyan nemzetközi hírű közéleti személyiségek karolták fel, mint Jesse Jackson tiszteletes, amerikai emberi jogi aktivista, aki nemrégiben látogatást is tett a Szent Pál székesegyház tövében kialakult sátorvárosban.

Az „Occupy London” táborának eltávolítását elrendelő szerdai végzés előtt egy nappal a londoni rendőrség felszámolta a brit parlament előtt több mint egy évtizede létesített „demokráciafalut”, érvényt szerezve annak a törvénynek, amely tiltja egyes kiemelt helyszíneken a folyamatos tiltakozó demonstrációkat.

Ez volt a világ leghosszabb ideig tartó folyamatos béketüntetése.

Fotó: Reuters

A londoni Parlament téren 2001 óta táboroztak tiltakozók, akik az afganisztáni beavatkozás, majd a guantánamói börtöntábor, 2003-tól pedig az iraki háború, és általánosságban minden fegyveres intervenció ellen demonstráltak.

Az eredeti tábor kezdeményezője, Brian Haw veterán békeaktivista, aki tíz évet töltött a téren, tavaly rákbetegségben elhunyt, de követői a helyszínen maradtak.

A brit parlament azonban tavaly év végén törvényt alkotott a „rendőrségi reformról és a társadalmi felelősségről”, és ennek egyik külön passzusa tételesen felsorolja azokat a kiemelt helyszíneket, amelyeken tilos „táborszerű” tiltakozó demonstrációkat tartani. E helyszínek közé tartozik a parlament előtti tér, a kormányzati negyed főutcája, a Whitehall, valamint a parlamenttel szemközt emelkedő Westminster apátság.

A Scotland Yard e törvény alapján számolta fel a parlament előtti sátortábort.

Fotó: Reuters