A dokumentum szerint Corlatean telefonon beszélt Gianni Buquicchióval, a Velencei Bizottság elnökével, aki kedden közleményében azt állította, hogy a román alkotmánybíróságtól érkezett információk szerint a bukaresti taláros testületre továbbra is „nyomásgyakorlás” nehezedik. A román alkotmánybíróságnak arról kell döntenie, hogy érvényes volt-e vagy sem a Traian Basescu leváltásáról szóló július 29-i népszavazás.

Nem lett bűnbak

Az államfő elleni baloldali „puccskísérlet” megbukott, nem lesz előre hozott elnökválasztás, Traian Basescu 2014-ig mindenképpen marad. Az államfőt nem tudták bűnbakká tenni. Várhatóan nem indul újabb felfüggesztési eljárás ellene, mivel egy megismételt referendumon hasonló eredmény születne – hangsúlyozta az MNO-nak adott nyilatkozatában Szász Alpár Zoltán.

A népszavazás és az azt övező politikai csaták a román közjogi berendezkedés problémáit mutatják, melyeket már hosszú ideje képtelenek orvosolni a parlamenti pártok. A Ponta–Basescu kötélhúzás azonban káros hatással van mind az ország gazdasági helyzetére, mind nemzetközi megítélésére.

Corlatean kifejtette, hogy a román kormány és Victor Ponta miniszterelnök változatlanul elkötelezett a jogállamiság alapvető szabályainak betartása, valamint az igazságszolgáltatás és az alkotmánybíróság függetlensége mellett.

Corlatean és Buquicchio megállapodott abban, hogy állandósítják a párbeszédet, majd aláhúzták annak szükségességét, hogy valamennyi romániai politikai erő tartsa tiszteletben az alkotmánybíróságnak a népszavazással kapcsolatosan meghozandó végleges döntését – olvasható a közleményben.

Sokkoló

A Velencei Bizottság elnöke keddi közleményében kifejtette: számára „meglepő, sőt sokkoló”, hogy viszonylag rövid idő alatt már másodszor érkezik panasz egy európai uniós tagállam alkotmánybíróságától arra, hogy nyomást gyakorolnak a taláros testület tagjaira. Buquicchio legutóbb július elején fejezte ki aggodalmait emiatt, miután a román alkotmánybíróság levélben fordult panasszal a nemzetközi intézményhez.

Zavaros népszavazás

A belügyminisztérium a július 29-i népszavazás előtt és után is megerősítette a választói névjegyzékben szereplő állampolgárok számát, amely 18,2 millió. Ezt másodszor, augusztus 1-jén tette meg, majd a következő nap a belügyminisztériumtól olyan átirat érkezett az alkotmánybírósághoz, amelyben közölték, hogy nem vállalnak felelősséget az adatok hitelességéért. Ezt követően halasztotta el a taláros testület a Basescu leváltásáról szóló népszavazás érvényességéről szóló döntés meghozatalát.

A népszavazás kapcsán a belügyminisztériumra nehezedő „nyomásgyakorlás” miatt hétfőn lemondott tisztségéről Ioan Rus volt belügyminiszter és Victor Paul Dobre közigazgatásért felelős miniszter. A bukaresti belügyminisztérium egyik államtitkára, Ioan Nicolae Cabulea ellen a román ügyészség bűnvádi eljárást indított hivatali visszaélés gyanújával.