Fontos a praktikus kérdések megoldása

WA
Forrás: MTI
2012. február 08., szerda 20:18
Joe Biden amerikai alelnök telefonon hangsúlyozta kínai kollégájának, Hszi Csin-pingnek, mennyire fontos a kétoldalú kapcsolatok fejlesztése a mindkét országot érintő, „praktikus kérdések” megoldására – közölte szerdán a Fehér Ház.
Hirdetés

Biden kedden tárgyalt Hszivel, aki a várakozások szerint a kelet-ázsiai nagyhatalom következő vezetője lesz. A telefonbeszélgetés alig néhány nappal az után történt, hogy Kína az ENSZ Biztonsági Tanácsában – Oroszországgal együtt – megvétózta a szíriai vezetést elítélő határozattervezetet, amely az erőszakcselekmények azonnali befejezésére szólított volna fel. A két vezető egyebek mellett a kínai alelnöknek a jövő hétre tervezett washingtoni látogatásáról folytatott eszmecserét.

A Fehér Ház szűkszavú közleménye szerint Biden és Hszi „a gazdasági és kereskedelmi kérdések széles köréről, valamint regionális és globális fejleményekről” tárgyalt, de további részleteket nem ismertetett.

Szíria mellett Washingtonnak Észak-Korea és Irán ügyében, valamint a kereskedelmi és árfolyamvitákban is érdeke lenne megállapodni Pekinggel. Az utóbbi két kérdés megkülönböztetett figyelmet kapott az amerikai elnökjelölt-aspiránsok vitáiban, s várhatóan a Fehér Házért folytatott harcnak is fontos témája lesz.

Barack Obama elnök és Biden jövő kedden fogadja majd Hszit a Fehér Házban. A kínai alelnök ezután Kaliforniába és Iowába is ellátogat, ahol 1985-ben, amikor még alacsony rangú helyi tisztségviselő volt, szívélyesen fogadták. Cuj Tien-kaj kínai külügyminiszter-helyettes keddi közleményében hangsúlyozta, hogy Peking és Washington között „bizalomhiány” jött létre, és reményét fejezte ki, hogy az alelnöki látogatás hozzájárul majd a kapcsolatok megerősödéséhez.

Hozzászólások

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2012
05
23
Megye
Város
Mozi
KERESÉS

Fülbevaló