A pert a kelet-kínai Anhuj tartomány székhelyén, Hofejben rendezték meg. Po Ku Kaj-lajt, a feleséget és a család alkalmazottját egy brit üzletember, Neil Heywood meggyilkolásával vádolták. Heywoodot, a család barátját 2011 novemberében találták holtan egy szállodában, s a halál okaként akkor alkoholmérgezést állapítottak meg. A holttestet elhamvasztották.

Fiáért aggódott

Az állami Hszinhua hírügynökség július végén közzétett jelentése szerint a két gyanúsított ellen hosszas kihallgatások és részletes nyomozás, valamint a védelem meghallgatása után vádat emeltek. A hivatalos közlés szerint a hatóságok előzetesen azt állapították meg, hogy a nő üzleti vitába keveredett a brit férfivel, és tartva attól, hogy Heywood veszélyezteti fia személyes biztonságát, a család Csang nevű alkalmazottjával együtt megmérgezte.

A csütörtöki közlésekből az derül ki, hogy 2011. november 13-án Po Ku Kaj-laj felkereste Heywoodot a szállodai szobájában, ahol a brit férfit az asszony leitatta, majd miután hányt és vizet kért, a nő által előkészített és Csang által a szobába behozott mérget lenyelette vele. Értesülések szerint a magának ügyvédként nevet szerző fővádlottat két, államilag kirendelt helyi, tartományi védő védte, egyikőjük gazdasági bűnügyek specialistája.

A vádlott fia a tényekben hisz

A Po házaspár egyetlen fiúgyermeke, a Harvard Egyetemen idén végzett Po Kua-kua – úgy tudni – jelenleg is az Egyesült Államokban tartózkodik. A CNN hírtelevíziónak szerdán e-mailben azt nyilatkozta, hogy az ügyben megtette tanúvallomását. „Hiszek abban, hogy a tények önmagukért fognak beszélni” – írta a fiatalember. Sajtóértesülések szerint Po Kua-kua Heywood közbenjárásával jutott be a brit Harrow középiskolába, majd a Harvardra. Helyszíni jelentések szerint Hofej város középfokú bíróságának épületében – két brit diplomata jelenlétében, de újságírók nélkül – került sor a tárgyalásra. Egyelőre nem ismeretes, hogy az ítéletet mikor hirdetik ki.

Sajtóértesülések szerint a tárgyalás végén Po Ku Kaj-laj bevallotta tettét. „Bűncselekményt követtem el, ami negatív hatással volt a pártra és az országra” – mondta. Ugyancsak egy, a tárgyalóteremben jelen lévő számolt be arról, hogy Ku megköszönte a bíróságnak a nyílt tárgyalást és Csang számára enyhébb ítéletet kért a sajátjánál. Csang védői azzal érveltek, hogy szerepe az ügyben korlátozott volt.

A bíróság megállapította, hogy Ku, aki a család ismerősei szerint is az utóbbi években depressziótól szenvedett, nem volt mentálisan stabil állapotban, amikor tettét elkövette és kevésbé tudott uralkodni magán, mint az egészséges emberek. A védelem azt is felhozta, hogy Heywood megfenyegette a Po fiút, ezért őt is felelősség terheli. A tárgyaláson több mint 140-en vettek részt, jelen volt és véleményt nyilvánított a Heywood család ügyvédje is.

Minden tisztségétől megfosztották

Az utóbbi évtizedek legnagyobb kínai politikai botrányát kiváltó bűnügy miatt Kína egyik befolyásos politikusa, volt kereskedelmi minisztere, a kommunista párt politikai bizottságának – immár csak volt – tagja, politikai karrierjének csúcsa előtt került a politikai süllyesztőbe. Po Hszi-lajt valamennyi párttisztségétől megfosztották, ellene fegyelmi vizsgálatot indítottak.

A Hszinhua hírügynökség csütörtöki jelentése szerint bíróság elé állítanak négy felelős rendőrt is, akiket azzal vádolnak, hogy segédkezet nyújtottak a volt csungkingi párttitkár feleségének.