A politikust, aki tavaly januárban Szaúd-Arábiába menekült a hatalmát megdöntő népfelkelés elől, azzal vádolják, hogy büntetőjogi felelősség terheli azoknak az ellenzéki tüntetőknek a haláláért, akik a rendszere elleni tiltakozó akciók leverésekor vesztették életüket.

Ben Ali mellett másik 22 korábbi vezető tisztségviselőt állítottak bíróság elé, többek között két volt belügyminisztert, egy volt titkosszolgálati vezetőt, a különleges erők volt parancsnokát és az elnöki biztonsági szolgálat korábbi vezetőjét.

Több mint 300 ember vesztette életét az „arab tavaszként” emlegetett eseménysorozatot kiváltó tunéziai felkelés során. Eddig két rendőrt ítéltek el tüntetők megöléséért, de magas beosztású tisztségviselőt még egyet sem, ami meglehetős dühöt vált ki az áldozatok hozzátartozói körében.

A tunéziai kormányt bírálják azért is, hogy nem érte el a bukott diktátor és családtagjai kiadatását.

Ben Alira eddig 66 év börtönbüntetést szabtak ki tunéziai bíróságok az ellene indult perekben, többek között sikkasztásért. A volt elnök és családja egyes hírek szerint több milliárd dollárnyi vagyont halmozott föl külföldön.