A világszerte adományként összegyűjtött ruhaneműk közel egyharmada jut különböző nagybani piacokon keresztül Fekete-Afrikába, ahol aztán kis utcai bódékban, a földre ömlesztve vagy valamivel drágábban szétválogatva, butikokban vásárolhatják meg őket a márkákra és a divatra gyakran kényes afrikaiak. Karácsonykor különösen sok ruha árasztja el az afrikai piacokat, s vannak olyan csempészek, akik ilyenkor magukat adománygyűjtőnek kiadva lovagolják meg a nyugatiak megnövekedett jótékonykodási hajlamát.

A használt ruhák megállíthatatlan, évente akár 200 tonnát is elérő áradata Ghánában például jelentősen visszavetette az infrastrukturális problémáknak és a divat gyors változásainak kitett textilipart. John Kufuor elnök (2001–09) úgy próbálta meg felvenni a harcot az európai divatcikkek túlsúlya ellen, hogy kihirdette a pénteki népviseleti napot, s a hagyományos afrikai viseletek hordására bátorította az embereket. Más afrikai országok – összesen 12-en – protekcionista okokból egész egyszerűen megtiltották a ruhabálák importját.

A csempészeket azonban természetesen nem állítja meg a ruhabála-embargó, s minden hónapban körülbelül 1,5 tonna ruhát juttatnak el autószállítónak álcázott hajókonténerekben más országok mellett Nigériába, ahonnan a környező kisebb államok piacaira is eljutnak az adományok. A hírhedt nigériai Katangua piac árusainak még az is megéri, ha saját maguk alkalmaznak ruhacsempészeket, olyannyira kelendő az így szerzett portéka. „Kínai árut akár ennél olcsóbban is vehetsz, de akkor úgy nézel ki, mint bárki más. Itt olyan dizájnerdarabokat találok, amelyeket máshol nem” – mondta The Guardian riporterének a piac egyik vásárlója kiselejtezett Gucci termékeket méregetve.

Az üzlet persze nem mindenkinek megy jól. Emmanuel Odaibanga, aki síkabátokat és sínadrágokat árul a Katangua piacon, például rossz bevételre panaszkodott. „A csempészektől olcsón megszerzi az ember, de nagyon nehéz túladni rajta” – mondta.