Nemzeti érdek

Iráni fogolycsere: kiszabadult az amerikai újságíró

MTI, 2016. január 16., szombat 18:42, frissítve: szombat 19:55
Az iráni igazságszolgáltatás szombaton szabadon engedett négy bebörtönzött kettős állampolgárt egy fogolycsere-megállapodás keretében – jelentette az iráni állami televízió nevek említése nélkül. Cserébe a teheráni főügyész szerint az Egyesült Államok hét, amerikai börtönökben fogva tartott iráni állampolgárt fog kiengedni.

Az iráni televízió első híradásában nem nevezte meg a négy érintettet, később azonban „egy jól értesült forrásra” hivatkozva közölte nevüket: Jason Rezaian, a The Washington Post tudósítója, Amir Hekmat, volt amerikai tengerészgyalogos őrmester, Saeed Abedini keresztény lelkipásztor, valamint Nosratollah Koshravi. Valamennyien iráni–amerikai kettős állampolgárok. Az AFP úgy tudja, hogy a negyedik szabadon engedett fogoly Siamak Namazi dubaji üzletember, akit tavaly októberben tartóztattak le, amikor visszatért Iránba.

Egy diák is a szabadulók között van

Meg nem nevezett amerikai tisztségviselők ugyanakkor – a Reuters és az AP szerint – azt közölték, hogy Irán egy ötödik amerikai állampolgárt is szabadon engedett, de ez független a fogolycsere-megállapodástól. Az ötödik szabaduló egy diák, neve Matthew Trevithnick, és már úton van hazafelé.

Egy szintén meg nem nevezett amerikai forrás azt közölte, hogy a fogolycsere-megállapodás „egyszeri intézkedés”, nem teremt precedenst. Hozzátette, hogy az amerikai foglyok szabadon engedésében a svájci kormány is szerepet játszott. Jason Rezaian, Amir Hekmati és Saeed Abedini eszerint Iránból egy svájci repülőgéppel Svájcba, majd onnan tovább Németországba, a landstuhli amerikai támaszpontra utaznak gyógykezelésre

Iránban több iráni–amerikai és iráni–brit kettős állampolgár van börtönben, köztük a The Washington Post tudósítója, Jason Rezaian, akit kémkedés és rendszerellenes propaganda címén tavaly novemberben ítéltek börtönbüntetésre, amelynek időtartamát azonban nem hozták nyilvánosságra.

Abbasz Dzsafari Dolatabadi teheráni főügyész annyit mondott, hogy az intézkedés a nemzeti érdekkel összhangban, a legfelsőbb nemzetbiztonsági tanács döntésének megfelelően történt.

A megállapodás záradéka

A főügyész az IRNA hivatalos iráni hírügynökség angol nyelvű szolgálatának azt is elárulta, hogy az amerikaiakkal kötött fogolycsere-megállapodás keretében négy, börtönbüntetését töltő iráni-amerikai kettős állampolgárt engedtek szabadon, cserében pedig az Egyesült Államok hét, amerikai börtönökben fogva tartott iráni állampolgárt fog kiengedni. A megállapodás záradéka szerint Washington nem törekszik többé arra, hogy kiutasítson 14 iráni állampolgárt, akik állítólag fegyvereket vásároltak az Egyesült Államokban Irán számára.

Hét iránit engedett el Washington

Az IRNA hírügynökség nyilvánosságra hozta annak a hét iráni állampolgárnak a nevét is, akit az Egyesült Államok fog szabadon engedni. Az amerikai külügyminisztérium egyelőre nem kommentálta a fogolycsere-megállapodásról szóló híreket. Az Egyesült Államok korábban több ízben követelte Irántól állampolgárai szabadon engedését.

Korszakos bejelentés várható

A szombati teheráni bejelentés olyan időpontban történt, amikor a nemzetközi közvélemény azt várja, hogy a bécsi székhelyű Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) hitelesítse, Irán eleget tett a hat nagyhatalommal kötött nukleáris megállapodás valamennyi követelményének. Bécsben tartózkodik John Kerry amerikai és Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter más, a megállapodásban érintett tisztségviselőkkel együtt, és várakozások szerint a NAÜ szombaton teszi meg korszakos bejelentését.

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása