A Rzeczpospolita című napilap kedden ismertette a jelentést, amelyet előző nap Krzysztof Bondaryk, az ABW vezetője mutatott be. Bondaryk szerint nem meglepő, hogy a nyersanyaghatalomnak nevezhető Oroszországot éppen a lengyel energetika érdekli.

Az ABW a fehérorosz hírszerzés tevékenységét a lengyel kommunista belbiztonságéhoz hasonlítja, mert annak is a külföldön tartózkodó ellenzékiek megfigyelése a fő célja.

A szolgálat tavaly két fehérorosz állampolgár katonai hírszerzési tevékenységét tárta fel, és egy hivatásos ügynök diplomataként történő akkreditációját is megakadályozta. Emellett Tadeusz Juchniewicz orosz ügynököt többéves börtönbüntetése kétharmadának letöltése után kitoloncolták az országból, és a schengeni övezetben nemkívánatos személynek minősítették.

A lengyel belbiztonsági szolgálat három éve közli éves beszámolóit. Tavaly elsősorban gazdasági ügyekkel foglalkozott, de több esetben terrorizmus és fasiszta bujtogatás ügyét is vizsgálta. Több mint kétszáz szervezett bűnözői csoport csaknem kétezer tagját figyelte meg, és az eljárások során 21 millió euró értékű tulajdont foglalt le.

A szolgálat költségvetési kiadásai 120 millió eurót tettek ki.