Influenza

Járvány: túlterheltek a francia kórházak

MTI, 2017. január 11., szerda 15:52
Marisol Touraine francia egészségügyi miniszter a nem sürgős beavatkozások elhalasztását kérte a kórházaktól, amelyek túlterheltté váltak az influenzajárvány miatt.

„A tét az, hogy biztosítani tudunk-e elég kórházi ágyat” – mondta a tárcavezető szerdai sajtótájékoztatóján. Marisol Touraine arra számít, hogy a járvány jövő héten éri el a csúcspontját.

A miniszter szerint „valószínűleg súlyos” lesz az influenza mérlege, de „az egészségügyi rendszer készen áll” a betegek fogadására. Ugyanakkor megerősítette, hogy a sürgősségi osztályok már elérték a kapacitásaik határát az influenzás betegek ellátása miatt. Azt is jelezte, hogy megfontolandónak tartja az egészségügyi dolgozók számára az influenzajárvány elleni védőoltás kötelezővé tételét. A becslések szerint jelenleg évente csak 25-30 százalékuk oltatja be magát a vírus ellen.

November 1-je óta 627 influenzás beteget kezeltek a francia kórházakban, közülük 52-en elhunytak. 85 százalékuk hatvanöt évnél idősebb ember. Influenzás megbetegedéssel elsősorban idős emberek kerülnek kórházba, 12 százalékuk hatvanöt és hetvenkilenc év közötti, 70 százalékuk pedig nyolcvan évnél idősebb.

Hivatalos adatok szerint a járvány elmúlt négy hetében a 65 millió lakosú országban 784 ezren fordultak orvoshoz influenza miatt.

hirdetés
hirdetés
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
Riport, háttér, interjú
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása