„Jelentéktelen szereplővé” vált az ENSZ BT?

TK
Forrás: MTI
2012. február 05., 12:53
A szíriai rezsim diplomáciai elszigetelését szorgalmazta – mindenekelőtt az arab államoktól – a tunéziai miniszterelnök.
Hirdetés

Hamid Dzsebali vasárnap a müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián kifejtette: a kapcsolatok megszakítása a legkevesebb, amit meg kell tenni a damaszkuszi rezsimmel szemben.

Kína és Oroszország azért vétózta meg az ENSZ Biztonsági Tanácsának Szíriát elítélő határozati javaslatát, hogy „elkerüljék az újabb zavargásokat és áldozatokat” – állította a Hszinhua kínai állami hírügynökség.

A tunéziai kormányfő szerint a „szíriai nép nem hosszadalmas nyilatkozatokat és elítélő szavakat vár, hanem tetteket”. Hozzátette: országából már kiutasították Szíria nagykövetét, és Tunézia ugyanezt várja el a többi arab országtól is. „A diplomáciai kapcsolatok megszakítása a minimum, amit tehetünk” – mondta Hamid Dzsebali egy panelbeszélgetésen, amelynek témája a közel-keleti helyzet volt.

A müncheni konferencia záró napjának fő rendezvényén részt vett Dzsebali és mások mellett Tavakkul Karman jemeni újságíró, az első Nobel-békedíjas arab nő is. Ő úgy vélte, hogy a „bűnöző szíriai rendszer” támogatását jelenti Oroszország és Kína vétója az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) előző napi, Szíriát elítélő határozati javaslata ellen. A vétó miatt Moszkva és Peking erkölcsi felelősséget visel a szíriai mészárlásokért – tette hozzá.

A jemeni rezsim leváltásáért sikerrel küzdő demokratikus mozgalom egyik vezető alakjaként tavaly világszerte ismertté vált aktivista hangsúlyozta: Bassár el-Aszad szíriai elnök „háborúja az emberiség ellen indított háború”. A 2011-ben – Ellen Jonhson Sirleaf és Leymah Gbowee afrikai nőjogi aktivistákkal együtt – Nobel-békedíjjal kitüntetett fiatalasszony a nemzetközi közösség valamennyi országától követelte a szíriai nagykövet kiutasítását és a damaszkuszi nagykövet hazarendelését.

Kenneth Roth, a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi jogvédő szervezet ügyvezető igazgatója a panelbeszélgetésen kifejtette: Moszkva és Peking szombati vétója „jelentéktelen szereplővé” tette az ENSZ BT-t. Hozzátette: szégyen, hogy a nemzetközi közösség nem képes feltartóztatni az Aszad-féle totalitárius rendszert.

Guido Westerwelle német külügyminiszter is bírálta a Szíriát elítélő határozattervezet megvétózását. Az ARD német országos közszolgálati csatorna híradójának nyilatkozva úgy vélte, Moszkva érvei a vétó mellett „nem találóak” és „sok a politikai taktika mögöttük”. A berlini diplomácia vezetője ugyanakkor szorgalmazta az erőszak elítélését célzó erőfeszítések folytatását az ENSZ BT-ben és az Arab Liga keretein belül is.

„Moszkva sajnálja”

Az orosz külügyminiszter-helyettes szerint a nyugati országok a felelősek azért, hogy a Biztonsági Tanácsban kudarcba fulladt a szavazás a Szíriáról szóló határozati javaslatról.

Gennagyij Gatyilov a Twitter-fiókjában vasárnap feltett üzenetében azt állította, hogy a nyugati országok nem tettek elég erőfeszítést a konszenzus megteremtésére. „Moszkva sajnálja, hogy a Szíriáról szóló határozati javaslat szerzői nem akartak további erőfeszítéseket tenni és konszenzust teremteni. Az eredmény ismert” – írta Gatyilov.

A Szíriai Nemzeti Tanács elítélte a vétót

A szíriai ellenzék szerint Moszkva és Peking engedélyt adott a szíriai rendszernek a büntetlen gyilkolásra azzal, hogy vétót emelt a Biztonsági Tanács szombati ülésén a Szíriát elítélő határozati javaslatra.

Az ellenzéki áramlatok többségét tömörítő Szíriai Nemzeti Tanács (SZNT) vasárnap élesen elítélte és felelőtlen döntésnek minősítette a kettős vétót, amely „engedélyt ad a szíriai rendszernek, hogy büntetlenül öljön”.

Az SZNT közölte, hogy folytatja politikai erőfeszítéseit „minden szinten”, és az ENSZ-közgyűlés elé viszi az ügyet. Egyúttal felszólította „az arab és a baráti országokat, hogy tegyenek meg minden diplomáciai és gazdasági intézkedést” a BT-határozat elfogadását akadályozó országok ellen.

Hozzászólások

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2012
05
23
Megye
Város
Mozi
KERESÉS

Fülbevaló