Új világrend

Katasztrófát okozna, ha Trump komolyan kikezdené Kínát

Ruzsbaczky Zoltán, 2017. február 14., kedd 09:41, frissítve: kedd 18:04
Akár komoly diplomáciai lépéseket is tehet Peking, amennyiben Donald Trump amerikai elnök felrúgja az „egy Kína” politikát – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Csen Cse-min (Chen Zhimin) professzor, a sanghaji Fudan Egyetem dékánja. Az interjú felvétele óta ugyan Trump telefonon biztosította a kínai elnököt, hogy tiszteletben tartja az amerikai–kínai kapcsolatok alapját képező elvet, egyelőre semmi sem biztos ebben a kérdésben. Csen beszélt a magyar–kínai kapcsolatokról, az egyre konfliktusosabb világpolitikáról és arról is, hogy miként hangsúlyozza túl a nyugati média a dél-kínai-tengeri szigetviták problémáját.
 
Csen Cse-min professzor nagyobb szerepet jósol Kínának a világban
Fotó: Balogh Dávid / Magyar Nemzet
 

 – Milyen hatással lehet az új amerikai elnök politikája az amerikai–kínai kapcsolatokra? Donald Trump korábban személyesen beszélt a tajvani elnökkel, megsértve ezzel a szigettel bonyolult viszonyt ápoló Pekinget, ráadásul protekcionista gazdaságpolitikát hirdetett, ami sérti a kínai érdekeket.
– Trump kijelentései nagyon aggasztóak Kína számára, mivel az amerikai–kínai kapcsolatok alapját kérdőjelezi meg, ráadásul ott vannak a kereskedelmi jellegű viták is. Persze az értékeléshez meg kell várnunk, mit tesz valójában elnökként.

– Hogy reagál majd a kínai kormány, ha Trump folytatja eddigi politikáját?
– Az „egy Kína” politika központi érdek, és a kapcsolatunk alapja; ha az amerikai elnök frontot nyit ebben a témában, úgy gondolom, Peking nagyon erős válaszlépéseket tehet. Sokféleképpen lehet reagálni, például a jelenlegi együttműködések felfüggesztésével, vagy akár a kapcsolatok megszakításával, a kínai nagykövet visszahívásával. Ezek erős lépések lennének, de úgy gondolom, Trump és csapata idejében rá fog jönni az „egy Kína” politika jelentőségére az Egyesült Államok és Kína számára is. Úgy gondolom, próbálkozni fog bizonyos ügyekben, de nem hiszem, hogy ez Washington érdeke lenne.

– Mi lehet az „egy Kína” elv jövője a 21. században?
– Erre a kínai emberek mást és mást válaszolnának. Úgy látom – és azt hiszem, ez Peking politikájának alapja –, hogy keresnünk kell a módot egy békés újraegyesítésre.

– Lehetséges ez a közeljövőben?
– Már több évtizede várunk erre, és még talán várunk is néhány évig. Persze Kínában hallani hangokat, amelyek a folyamat felgyorsítását sürgetik.

– Az észak-koreai helyzet ismét rendkívül feszült lett az utóbbi időben. Kína és Észak-Korea kapcsolata különleges, de ahogy Kína egyre inkább a világpolitika meghatározó szereplőjévé válik, úgy tűnik, a képbe egyre kevésbé illik bele a szomszéd.
– Egykor valóban különleges volt a két ország kapcsolata, de ma már inkább átlagosnak nevezném. A mostani krízis az egész régió számára problémát jelenthet a következő években, főleg a Trump-adminisztráció alatt. Pekingnek talán ma is van befolyása Észak-Koreára, de úgy látjuk, ennek egyre inkább a határára érünk. Álláspontunk szerint a probléma forrása a Phenjan és Washington közti konfrontáció. Kompromisszumot kellene kötniük, de ez azon múlik, hogy a két fél akar-e megoldást. Kína próbált közvetíteni, először három-, majd hatpárti megbeszéléseket szervezni, de ez nem bizonyult elégségesnek.

– Mit kellene tennie az új washingtoni vezetésnek?
– Az igazat megvallva igencsak csekély elvárásaim vannak vele szemben. Inkább az erőt részesíti előnyben a diplomáciával szemben, kevésbé profi, mint az előző kormány. Ha az Obama-adminisztráció nem tudott a problémával mit kezdeni, ez a mostaniaknak még nehezebb lesz, ráadásul Észak-Korea egyre jobban kifejleszti nukleáris képességeit.

– Trump alatt több konfliktus lesz a világban?
– Ez azon múlik, hogy az Egyesült Államoknak milyenek lesznek a kétoldalú kapcsolatai egyes országokkal. Az első számú állam ebből a szempontból Kína, a második Irán. Utóbbi esetében kulcsfontosságú, hogy Washington felmondja-e azt az atomegyezséget, amely jelenleg a régió stabilitásának alapja. Ezzel rengeteg gondot okozna. A kapcsolatok normalizálása Oroszországgal menedzselhető, regionális gondok viszont lehetnek Iránnal vagy Észak-Koreával. Viszont ha Kínát kezdi ki, az katasztrófa lenne a világ számára.

– Milyen lehet Kína és Oroszország kapcsolata a következő években?
– A két országnak számtalan alapos oka van arra, hogy jó barátok és szomszédok legyenek. Az oroszokkal szembeni amerikai szankcióknak destabilizáló hatásuk van, ami nem jó Moszkvának, de bizonyos értelemben Pekingnek sem. A világ egyre inkább tele van konfliktusokkal, az amerikai–orosz kapcsolatokat pedig mind nehezebb menedzselni. Egyrészt örömmel látnánk a kettejük közti viszony normalizálódását, másrészt viszont nem akarjuk, hogy Trump az oroszokkal folytatott politikát Peking és Moszkva szétválasztására használja fel. Bár az amerikai–orosz kapcsolatok esetleges javulásával és azzal, hogy Washington nem sért meg néhány kényes orosz érdeket, a szoros kínai–orosz kapcsolat okai közül néhány eltűnne, még így is rengeteg indok van a közeli viszony fenntartása mellett.

 
Fotó: Balogh Dávid / Magyar Nemzet
 

 – Az Egy övezet, egy út stratégia a harmadik évét tapossa. Hogyan értékeli az európai eredményeket?
– Kína nagy hangsúlyt fektet az együttműködésre európai országokkal, rengeteg csúcsot és kétoldali találkozót is tartanak. Bár néhány projekt már beindult, a kezdeményezés még igencsak fiatal.

– Mi lehet Magyarország szerepe ebben? Milyen tervei vannak velünk Kínának?
– Magyarország az együttműködés egyik motorja. Gyakorlatilag az együttműködésre vonatkozó magyar kezdeményezés tette le a 16+1-es folyamat alapkövét. Magyarországon volt az első Közép-Kelet-Európa–Kína-csúcstalálkozó, és ez az ország kötötte meg az első egyetértési nyilatkozatot is. Noha Kínában a kezdeményezőkészségért nagyra tartják Magyarországot, a térségbe irányuló kínai tőke még mindig kicsi. Várunk ugyanakkor a Budapest–Belgrád-vasútvonalról szóló projekt részleteire.

– Csakhogy ezt a projektet még el sem kezdték. Mi lehet a késlekedés oka?
– Erről nincs sok információm. Annyit látok, hogy ha a tőkét fogadó országok tájékoztatnak arról, mit szeretnének, elkezdődhet a projekt kivitelezése.

– Vagyis gyakorlatilag a magyar kormány jelzésére várnak…
– Ez többoldalú együttműködés Szerbia, Magyarország és Kína között. Sok idő elment a technikai részletek tisztázására, Kína például nagy sebességű vasútvonalat szeretne, de a szerbek másban gondolkodnak. Szintén sok időbe telt a pénzügyi részletek kidolgozása, illetve a projekt összhangba hozása az európai uniós szabályozásokkal.

– Bár Magyarországot az együttműködés egyik vezetőjeként említette, Kínának nincs hazánkkal stratégiai együttműködési szerződése, pedig a térség több államával is kötött már ilyet Peking. Mi ennek az oka?
– Úgy gondolom, hogy idén erre is sor kerülhet. A dolog kétoldalú, a partnerországnak nyitottnak kell lennie rá, és ahogy én látom, a kapcsolataink kellően átfogóak és mélyek a partnerség következő szintre emeléséhez. Szerencsésnek tartanám, ha az idei, Budapesten rendezendő 16+1-es csúcson alá is írnák a dokumentumot.

– Milyennek látja Európa jövőjét az Egyesült Királyság Európai Unióból való kilépése után?
– Európa komoly kihívásokkal néz szembe, bőven van okunk a pesszimizmusra. Látjuk a populista, unióellenes pártok erősödését, ám remélem, a dezintegráció nem folytatódik.

– A brexit után változhat Kína politikája kontinensünkkel kapcsolatban?
– Nem látok változásra utaló jeleket. Ha az Egyesült Királyság kilép, még mindig marad 27 tagállam, köztük valóban nagy országok.

– Lesz a közeljövőben nagy kínai beruházás Európában?
– Bár a Rhodium Group tanulmánya szerint kínai tőke mértéke megnőtt Európa irányába, ebből jórészt a magállamok profitáltak, mint Franciaország, Németország vagy éppen az Egyesült Királyság. A tanulmány szerint a kínai tőke Közép- és Kelet-Európát érintő része nagyjából 8 százalék lehet majd. A kínai cégek újak itt, és nem figyeltek eléggé erre a térségre. Ugyanakkor azáltal, hogy néhány nagy nyugati állam túl nagynak gondolta a kínai beruházások mértékét, néhány befektető valószínűleg más országban is szétnéz majd.

– Mit kellene tennie régiónk kormányainak, hogy több kínai tőke érkezzen?
– A lehetőségekkel el kell érni a kínai felet. Nincs sok ismeretünk a térségről, és nincsenek is szakértőink. Hasznos lenne például az információcsere a helyi lehetőségekről vagy éppen a szabályozási környezetről.

– Visszatérve a világpolitikára: kell-e tartani a dél-kínai-tengeri konfliktusról?
– Az egész konfliktust túlhangsúlyozza a nyugati média. A vita nyilvánvalóan problémát jelent Kína és a többi érdekelt ország között, de közösen azon dolgozunk, hogy megoldjuk a vitás kérdéseket. Ettől függetlenül nem hagyjuk, hogy ez meggátoljon az együttműködésben más területeken. Kína és Vietnam, valamint Kína és a Fülöp-szigetek között ez nem kezelhetetlen helyzet. Ennek ellenére más országok, mint az Egyesült Államok és Japán, növelni akarják a feszültséget.

– Az EU-nak szerepet kellene vállalnia a rendezésben?
– Több európai ország érdekelt a térségben, mivel ez egyike a legfontosabb kereskedelmi útvonalaknak. Úgy gondolom, Európának támogatnia kellene a régióbeli folyamatot, ezzel segítve a deeszkalációt.

– Európa pártatlan ebben a kérdésben?
– Az európai külpolitikát egyre inkább az érzelmek vezették, főleg tavaly nyáron, ezért is nem született közös állásfoglalás a Kína–EU-csúcstalálkozó után.

– Európának pragmatikusabbnak kellene lennie?
– Igen. Az európaiak szerint a tengerjogot szabályozó UNCLOS-egyezmény a világrend része, amelyet érvényesíteni kell. Csakhogy Kína feltételekkel csatlakozott a szabályozáshoz, és nem is vett részt a hágai Állandó Választottbíróság Dél-kínai-tengerről szóló eljárásában, és már az elején jelezte, hogy nem fogadja el a döntését. Európában tévednek, ha azt hiszik, lehetséges, hogy Kína beleegyezzen a térségbeli jogainak feladásába.

– Milyen szerepe lehet Kínának a 21. század világpolitikájában?
– Úgy gondolom, Kína nagyobb és egyben konstruktív szerepet játszana a nemzetközi színtéren. Úgy gondoljuk, az ország az eddiginél többet tehetne a klímaváltozás elleni harcért, a globális fejlődésért és békefenntartó képességeinek növeléséért, főleg ha az Egyesült Államok befelé kezd fordulni. Eközben Peking nagyobb szerepre törekszik a világ szabályainak alakításában. Vannak intézmények, melyeket a Nyugat alkotott, de ma már nem tükrözik a valós viszonyokat. Tehát Kína szeretné fenntartani, de egyben formálni is a világrendet.

hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása