A hivatalos adatok szerint legalább 250, más közlések szerint négyszáz tüntetőt állítottak elő a Putyin-ellenes tüntetésen. A Kreml közelében lévő Bolotnaja teret este hét óra után kezdték megtisztítani a rendőrök arra hivatkozva, hogy az engedélyezett idő lejárt, holott fél nyolcig szólt az engedély. A megmozdulást azonban jóval előbb szétzilálták a rendfenntartók, még mielőtt elkezdődött volna a menetet lezáró nagygyűlés.

Fotó: Reuters


A Putyin elnöki beiktatása és a hatalom elleni tiltakozás jegyében szervezett meneten a bejelentettnél sokkal többen vettek részt. Az MTI tudósítójának helyszíni tapasztalatai szerint az eredetileg várt ötezer fő tízszeresét is elérhette a tömeg, a szervezők számításait is jócskán meghaladta a létszám. Szerintük legalább százezer ember vett részt a megmozduláson: bal- és jobboldaliak, radikálisok, nacionalisták és a békés tiltakozás jelképével vonuló fehér szalagosok. Nem hívták meg a szervezők a Jablokót, de elnökük és híveik is ott vonultak az Oktyabrszkaja térről a Jakimenka utcán. Szergej Mitrohin, a jobboldali párt elnöke az MTI-nek nyilatkozva már akkor aggódott, hogy a békés felvonulás összecsapással érhet véget.

Fotó: Reuters


A rendőrség hatalmas készültséggel várta a menetet, amely csak többszöri ellenőrzés után jutott el a Bolotnaja térre vezető hídig. A Kreml felé vezető Nagy Kőhidat pedig sorkötelesekkel és az OMON embereivel, valamint teherautókkal torlaszolták el. A Bolotnaja téri parkban több kutyás rendőr várakozott. A térre csak az „előőrsnek” számító fehér szalagosokat és a semmilyen mozgalomhoz nem tartozókat, vagy a békésebb ellenzékieket engedték be. Számuk már akkor több ezerre volt tehető, amikor elterjedt a hír, hogy a Szergej Udalcov vezette Baloldali Front párt aktivistáit, valamint a nacionalistákat és a különböző városokból érkező ellenzékiek csoportjait feltartóztatták. Több ezer ember várakozott a tér bejáratánál felállított elektromos kapuknál.

Fotó: Reuters


A szervezők ekkor a már a téren lévőket odairányították, hogy gyakoroljanak nyomást a rendőrségre. Néhány kaput ledöntöttek a tüntetők, félórás huzakodás után Udalcovékat beengedték a nagygyűlés helyszínére, ahol azonban nem sokkal ezt követően őt, valamint Borisz Nyemcovot, a Szolidaritás mozgalom társelnökét és Alekszej Navalnij radikális ellenzéki bloggert is előállították. A téren lévők egy része hazaindult, míg a Jukosz feliratú pólókban lévők, Udalcov radikális baloldali aktivistái és a nacionalisták arra szólították fel a még mindig többezres tömeget, hogy maradjon a helyszínen akár hétfőig is, amikor Vlagyimir Putyint beiktatják.

Meghalt egy fényképész

A tüntetők a kőhidat eltorlaszoló rendőröket provokálni kezdték, mások ülősztrájkba kezdtek a hídnál lévő Udarnyik mozinál. Az állóháborút a rendőrség elégelte meg előbb, a radikalizálódó tömeget ellentmondást nem tűrően, gumibotot is használva feloszlatta. Négy embert kórházba vittek, egy amatőr fényképész életét vesztette, mert leszakadt alatta annak az épületnek a tűzlétrája, amelyre felmászott. A Bolotnaja térről kiszorított tüntetők a Tretyakovszkaja metrótól a Bolsaja Ordinka utcán a Kreml felé indultak el, a rendőrség folytatta az előállításokat.

Fotó: Reuters