Bűntett

Két évtized után lettek újra testvérek

Kuthi Áron, 2016. március 10., csütörtök 22:50, frissítve: péntek 07:03
Börtönbüntetésre ítéltek egy nőt a Dél-afrikai Köztársaságban, mert még 1997-ben egy fokvárosi kórházból elrabolt egy háromnapos csecsemőt, majd közel két évtizedig sajátjaként nevelte.

A gyanú tavaly merült fel a most 51 éves mostohaanya ellen, mivel abban az iskolában, ahova Zephany Nurse járt, volt még egy rendkívül hasonló kinézetű lány is. A DNS-vizsgálat kétséget kizáróan bizonyította be, hogy a két lány testvér.

A bíróságon Zephany biológiai apja azt vallotta, egy ismerős hívta fel a hasonlóságra a figyelmet. Elhatározta, hogy összeismerteti lányát a rá hasonlító kortársával, és egyszer étterembe vitte őket, ahol a múltjáról kérdezgették. Kiderítette, hogy Zephany (aki más nevet kapott mostohájától, de személyiségi jogi okokból zártan kezelte a bíróság) akkor született, mikor az ő lányuk eltűnt a kórházból. Az apa a nyomozást egy hónapon át folytatta, mielőtt rendőrséghez fordult.

A mostohaanya a nyomozóknak azt mondta, a lányt egy forgalmas buszmegállóban nyomta valaki a kezébe annak idején, és hogy örökbefogadási papírjai is voltak, amelyek azonban elvesztek. Mint kiderült, a két lány Fokváros azonos negyedében, egymástól nem messze élt.


Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 03. 11.

hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása