Németország

Kölni erőszak: már a menekülteket is hazaküldhetik

MTI, 2016. január 12., kedd 16:32, frissítve: kedd 20:24
Megállapodtak kedden Berlinben a német kormánypártok a szabadságvesztésre ítélt külföldiek kiutasítására vonatkozó szabályok megszigorításáról.

A konzervatív vezetésű belügyminisztérium és a szociáldemokrata vezetésű igazságügyi minisztérium javaslata szerint a Kölnben és más városokban szilveszterkor nők ellen elkövetett támadások miatt bevezetik, hogy ki kell utasítani mindazon külföldieket, akiket szexuális bűncselekmény, élet vagy testi épség, illetve tulajdon elleni bűncselekmény vagy hivatalos személy elleni erőszak miatt jogerősen szabadságvesztésre ítéltek, függetlenül a büntetés időtartamától és attól, hogy letöltendő vagy felfüggesztett-e a büntetés. Eddig legkevesebb egy év szabadságvesztés büntetés esetén kellett kiutasítani az ilyen típusú bűncselekményt elkövető külföldieket.

„Szükséges válasz”

A két tárca javaslata azt is tartalmazza, hogy az eddigi három év helyett egy év letöltendő szabadságvesztés legyen az a határ, amely felett egy elítélt menekült esetében megvonják a menekültstátust, illetve menedékkérőtől megvonják a menekültstátus megszerzésének lehetőségét.

Szinte csak külföldiek erőszakoskodtak

A Kölnben szilveszter éjjel elkövetett erőszakos támadások elkövetői szinte kivétel nélkül külföldi származásúak – közölte Észak-Rajna-Vesztfália belügyminisztere a történtek miatt tartott rendkívüli meghallgatáson a düsseldorfi tartományi parlamentben.

Megállapodtak továbbá abban, hogy mielőbb a kormány elé terjesztik a szexuális bűncselekmények büntetéséről szóló törvény módosító javaslatát, amelyet az igazságügyi tárca már korábban kidolgozott. A módosítás révén pontosabbá és szélesebbé válik a szexuális zaklatás fogalma, így büntetendő lesz az olyan szexuális támadás is, amelyben az elkövető erőszak helyett a meglepetés erejét alkalmazza, vagy áldozatának arra a félelmére épít, hogy ellenállás esetén erőszakot alkalmaz.

Mindez „a jogállam kemény, de helyes és szükséges válasza” a szilveszter éjszaka történtekre – emelte ki Thomas de Maiziere belügyminiszter. Heiko Maas igazságügyi miniszter a két tárcavezető közös tájékoztatóján hozzátette, hogy a kormány „tartozik” ezekkel a szigorításokkal a szilveszter éjjel elkövetett „súlyos bűncselekmények áldozatainak”.

A menekültek védelme

Az intézkedések egyben a menekültek „túlnyomó többségének védelmét” is szolgálják, hiszen ők jogkövető magtartást tanúsítanak és „nem érdemlik meg, hogy egy kalap alá vegyék őket bűnöző külföldiekkel” – tette hozzá a szociáldemokrata politikus.

Egy másik berlini sajtótájékoztatón Angela Merkel kancellár újságírói kérdésre azt mondta, hogy a javaslatokból a lehető leggyorsabban jogszabályokat alkotnak.

Velük együtt megjelent egy bűncselekményfajta

Közben tovább emelkedett a szilveszteri molesztálásokkal összefüggésben tett feljelentések száma Kölnben: feljelentések száma hétfőn 553, vasárnap 516 volt.

Szilveszter éjjel mintegy ezerfős csoport gyűlt össze a kölni főpályaudvar előtti téren, majd petárdázni kezdtek. Mikor a rendőrség közbelépett, kisebb csoportok alakultak, s ezt követően kezdtek nőket körbevenni, szexuálisan zaklatni és kirabolni. Kettőt megerőszakoltak. Más városokban is történtek hasonló támadások. Az elkövetők azonosítása ugyanakkor rendkívül nehéz. A tanúk többsége arab vagy észak-afrikai származású támadókról számolt be.

A Süddeutsche Zeitung című lap keddi összeállítása szerint számos német nagyvárosban tapasztalható az észak-afrikaiak arányának drámai mértékű emelkedése a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított személyek között. A kölni statisztikák szerint az észak-afrikai bevándorlók 40 százaléka egy éven belül bűnelkövetővé válik. A szírek körében ez az arány 0,5 százalék.

A hatóságok szerint a Kölnben és más városokban szilveszterkor nők ellen csoportosan elkövetett szexuális zaklatások és lopások is azt mutatják, hogy megjelent Németországban a bűncselekmények egy fajtája, amelyet egyes arab országokban már ismernek. Ennek a típusnak külön neve is van: taharrush gamea, nyilvános helyen nők sérelmére csoportosan elkövetett szexuális zaklatás.

Magyart is kiraboltak Kölnben

Nincs magyar állampolgár a szilveszter éjszaka történtek kapcsán feljelentést tett közel félezer sértett között, de december 31-én este egy Kölnbe tartó regionális vonaton kiraboltak egy magyart – nyilatkozta portálunknak Thomas Held, a kölni rendőrség szóvivője.
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
hirdetés

Hozzászólások - 7 db

A hozzászólások mutatása