Rodrigo Rato

Korrupciós ügybe keveredett az IMF volt embere

MTI, 2016. február 1., hétfő 23:09
Bírósági eljárás indult Rodrigo Rato, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) egykori vezetője ellen, akit hatvanöt más személlyel együtt azzal vádolnak, hogy összesen több mint 15 millió eurót (4,660 milliárd forint) költött el saját célra a harmadik legnagyobb spanyol bank, a Caja Madrid pénzéből tíz éven át hitelkártyacsalás révén – közölte spanyol központi büntetőbíróság hétfőn.

Az ügyészség hűtlen kezelés miatt négy és fél év börtönt kért Rodrigo Ratóra, aki 2010 és 2013 között állt a ma Bankia néven működő Caja Madrid élén, és ő vezényelte le 2012-ben a pénzintézet államosítását. A szabadságvesztés mellett 2,69 millió euró (840 millió forint) kártérítés és 108 ezer euró (33,7 millió forint) pénzbüntetés megfizetését is kéri a vádhatóság.

A spanyol politikai élet egyik jelentős és befolyásos személyiségének számító volt bankvezér számára enyhítő körülmény lehet, hogy az ügy kirobbanását követően visszafizette az általa felhasznált 99 ezer eurót (30,9 millió forint).

Rodrigo Rato 1996 és 2004 között a konzervatív néppárti kormány gazdasági minisztere és miniszterelnök-helyettese volt, ezt követően került a Nemzetközi Valutaalap élére, a szervezetnek 2007-ig volt vezérigazgatója.

Több politikus is érintett

Az ügy vádlottjai között van Virgilio Zapatero volt parlamenti kapcsolatokért felelős szocialista miniszter, több politikus, magas beosztású köztisztviselő és szakszervezeti vezető is, akik a botrány kirobbanását követően 2014 őszén sorra lemondtak tisztségeikről. A listán olvasható nevek között a Néppárt (PP), a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) és az Egyesült Baloldal (IU) képviseletében tanácsadói feladatokat ellátó személyek egyaránt szerepelnek.

A korrupció elleni spanyol ügyészség szerint a visszaélést úgy követték el, hogy fizetéskor a nyilvántartásban nem szereplő hitelkártyákat használtak, amelyek egy létező bankszámlához kapcsolódtak. A banki könyvelésben pedig utólag, kézzel írták át a magánkiadásokról szóló tételeket. Az ügyleteknek a bank államosítása vetett véget.

Hárommillió euró éttermekre

A tíz év alatt elköltött több mint 15 ötmillió euróból éttermekben 3 milliót (931 millió forint), utazásra 1,5 milliót (465 millió forint), hotelekre 800 ezret (248 millió forint), ruhákra 700 ezret (217 millió forint) fizettek ki. Az érintettek közül többen is állítják, hogy úgy tudták, törvényes, amit csinálnak.

A hitelkártyacsalás miatti nyomozás során Rodrigo Ratóval szemben vagyonosodási vizsgálatot indítottak, amely során felmerült, hogy a politikus a spanyol kormány által hirdetett 2012-es adóamnesztiát pénzmosásra használhatta fel.

Még a titkárnője nevén is van cége

Emiatt jelenleg egy 5,3 millió euró (1,5 milliárd forint) értékű adócsalási nyomozás is zajlik ellene. A gyanú szerint a volt politikushoz köthető több tucat cég fiktív számlák segítségével kerülte el a személyi jövedelemadó és a társasági adó befizetését 2009 és 2014 között.

A 66 éves politikus tagadta, hogy kiterjedt nemzetközi céghálózat kapcsolódik családjához külföldi adóparadicsomokban. A hatóságok szerint volt felesége, három gyereke, több családtagja és még a titkárnője nevén is működnek cégek.

hirdetés
hirdetés
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása