„Kozák egységeket alakítunk. Minden katonai körzetben lesz legalább egy belőlük, bár nem lesz saját egyenruhájuk” – mondta az Izvesztyija című lap szerint Nyikolaj Makarov hadseregtábornok. Előzőleg országos vita robbant ki arról, hogy szükség van-e ennek a nacionalista szektornak a mozgósítására az orosz kaukázusi térségből kiinduló belső vándorlás feltartóztatására.

Személyes tartalékok lesznek

Ha létrejönnek ezek a dandárok, a szovjet korszakban elvesztett befolyásuk visszaszerzésére törekvő kozákok lehetnek az orosz fegyveres erők fő újoncozási forrásai – véli a lap, és emlékeztet rá, hogy sok fiatal vonakodik letölteni a katonai szolgálatot, ellenben a kozákok létszáma a hadseregben jelentősen növekedett az utóbbi években. „A jövőben a kozákok a legfelső főparancsnok személyes tartalékának alapját fogják képezni” – mondta Makarov. A szakértők szerint a kozákokat az országhatárok védelmére lehetne küldeni, főként az orosz Távol-Keletre és az instabil Kaukázusba, akárcsak a cári időkben.

Etnikai gyűlöletet szítanának?

A Krasznodari terület kormányzója a múlt héten nagy vitát váltott ki azzal a bejelentésével, hogy kozák rendőri alakulatot hoznak létre szeptember elsejével a bevándorlás feltartóztatására. Alekszandr Tkacsov egy ezerfős egységről beszélt.
A parlamentben az ellenzék követelte a kormányzó szavainak kivizsgálását, mert szerintük alkalmasak etnikai gyűlölet keltésére, már csak azért is, mert az Észak-Kaukázus lakói orosz állampolgárok, tehát nem bevándorlók.

Putyin a kozákok mellett

A kozák alakulatokat az 1917-es októberi bolsevik forradalom után felszámolták, és a birodalom határait évszázadokon át védő kozákokat brutálisan elnyomták. Vlagyimir Putyin első elnöksége alatt viszont már a Kreml támogatását élvezték. Emberi jogi aktivisták azzal vádolják a kozákokat, hogy zaklatják az etnikai kisebbségeket a dél-orosz térségben, és erőszakkal elüldözik őket mindenféle felhatalmazás nélkül.