Közel-keleti átrendeződés

Nótin Szabolcs
Nótin Szabolcs

2011. szeptember 29., csütörtök 11:00
Az Arab tavasz belpolitikai váltásait sorra követi a közel-keleti biztonsági rendszer átrendeződése is. A korábbi szövetségek felbomlanak, újak köttetnek és még közel sem látni a formálódó új erőegyensúlyt. Érdemes ekkor elgondolkodni a várható forgatókönyveken.

Az Arab tavasz belpolitikai váltásait sorra követi a közel-keleti biztonsági rendszer átrendeződése is. A korábbi szövetségek felbomlanak, újak köttetnek és még közel sem látni a formálódó új erőegyensúlyt. Érdemes ekkor elgondolkodni a várható forgatókönyveken.

Annyi biztosan látszik, hogy Izrael biztonsági helyzete napról napra romlik a térségben. A korábbi két szövetséges Egyiptom és Törökország éles fordulattal távolodik a zsidó államtól. Amíg Egyiptom még belső problémáival van elfoglalva, addig Törökország már vissza is hívta jeruzsálemi nagykövetét, majd Recep Tayyip Erdogan kormányfő sorra látogatta a rendszerváltó arab államokat. A török vezető célja a sajátos hazai szekuláris és féldemokratikus berendezkedés exportja, valamint a térségbeli befolyásszerzés. A változó környezetben lehetőség kínálkozik céljai elérésére egyrészt a megmaradt autokratikus arab rezsimek és a demokratizálódó államok közti feszültségek, másrészt a nyugattal szemben tovább élő arab bizalmatlanság miatt. Kevés irányba fordulhatnak így az új rezsimek és a hatalmi vákuumot jól felismerve lépett fel Törökország az elmúlt hetekben.

Hirdetés

Erdogannak korábban nem lett volna érdeke az Izraellel szembeni állásfoglalás, hisz ne feledjük, hogy az általa vezetett ország NATO-tag, valamint az elmúlt években az Európai Unió irányában is lépéseket tettek. A jelenlegi helyzetben azonban könnyen megnyerheti magának az arab államok szimpátiáját, ha éles retorikával és gyakorlati lépésekkel megy szembe a zsidó állammal. A török kormányfőt szerte az arab világban éljenezve fogadják, így mozgástere jóval nagyobb a korábbinál.

A formálódó szövetséget összekovácsolhatja Izrael dacos politikája a palesztinokkal szemben. A telepbővítések, a gázai katonai akciók mind felkorbácsolják a zsidó állam iránti indulatokat. A héten ráadásul szavazásra bocsáthatják a palesztin államiság kérdését az ENSZ-ben. A tét rendkívül nagy: kiderülhet, hogy kik állnak továbbra is a zsidó állam mellett, valamint körvonalazódik a távolodók tábora is.

Úgy tűnik Izrael egyik utolsó nagyhatalmi támogatója az Egyesült Államok lehet, aki előre bejelentette vétóját a Biztonsági Tanácsban. Kérdés azonban, hogy az ezer gonddal küzdő USA meddig képes és hajlandó elmenni a közel-keleti szövetséges érdekében. Hosszú távon így Izrael könnyen egyedül maradhat.

Benjamin Netanjahu kormánya észlelte a veszélyeket és aktiválta az izraeli diplomáciát a nemzetközi közösség meggyőzéséhez. További lépés volt a kormányfő beszéde az ENSZ előtt, ahol kilátásba helyezett bizonyos engedményeket a palesztin vezetésnek. Továbbá a közvetítő kvartett is felszólítottak a feleket a tárgyalások újrakezdésére, mely mutatja a nemzetközi közösség aggodalmait a térség stabilitása iránt.

Az elmúlt hetek eseményei előrevetítik, hogy könnyen újra instabillá válhat a térség, így a következő néhány hónap alapvetően fogja befolyásolni a Közel-Kelet jövőjét. A döntéshozók alaposan átgondolt lépésekkel kell, hogy előálljanak, hisz könnyen a szakadék szélére sodródhat a világ ezen része.

Szavazás

Törökországi tüntetés

Törökországban folytatódik az arab tavasz?




Hirdetés
Időpont
2013
06
19
Megye
Város
Mozi
KERESÉS