A rekorder nyugdíjas 2003-ban kezdte a levelezést az önkormányzattal. Az elégedetlen férfi összes eddigi beadványa a városi vagyon kezeléséhez fűződő kérdésekre vonatkozott, illetve az önkormányzat gazdálkodásával kapcsolatos panaszokat fogalmazott meg.

A városi önkormányzat szóvivője szerint a hosszú évek során beérkezett több ezer beadvány között voltak olyan javaslatok, amelyekre, miután azok megfogalmazója választ kapott, kiegészítést kért, majd a kiegészítéshez is pótinformációkat igényelt, majd fellebbezett, panaszt adott be vagy éppen a város főellenőréhez fordult.

Az idült panaszos többször bíróságig is vitte az általa felkarolt ügyeket, ám neki tetsző eredményt így sem ért el. Az önkormányzat közléséből – miszerint a beadványokból az utóbbi évben már „csak” néhány tucat érkezett – úgy tűnik, a férfi belefáradt a levelezésbe. Az önkormányzat alkalmazottai persze nemigen bánják a dolgot, hiszen a beadványtömeg kezelése és megválaszolása esetenként több embert teljesen lefoglalt.

A Szlovákiában jelenleg hatályos, idevonatkozó – a szabad információáramlásról szóló – törvény szerint a beadványokra az önkormányzatnak záros határidőn belül választ kell adnia.