Florian Graf a potsdami egyetem gazdaság- és társadalomtudományi karán szerzett doktori fokozatot 2010-ben. Közleményében plágiumról nem tett említést, de megjegyezte: dolgozatának utólagos vizsgálata során arra a belátásra jutott, hogy egyes részeket „nem hibátlan tudományos munkával” készített el.

A disszertáció témája: „Egy ellenzékbe került párt belső helyzete a kormányzás hosszú éveken keresztül viselt felelősségének hirtelen elvesztése után, a berlini CDU példáján” – áll a közleményben. A 38 éves politikus bizalmi szavazást kért frakciójától, ennek eredményétől teszi függővé, hogy vezeti-e tovább a képviselőcsoportot. A szavazást május 3-án tartják.

Az ügy azzal kezdődött, hogy a potsdami egyetemen egy, a dolgozatot érintő rutinvizsgálat során – az egyetem közleménye szerint – „plágiumgyanú merült fel”, amellyel kapcsolatban a szerzőhöz fordultak, állásfoglalást kérve tőle. Graf magyarázkodás helyett a doktori fokozat visszavonását kérte.

Az utóbbi időszakban több német politikust fosztottak meg doktori címétől. A legismertebb Karl-Theodor zu Guttenberg volt védelmi miniszter, aki 2011-ben lemondásra kényszerült a doktori dolgozatával kapcsolatban felmerült és időközben beigazolódott plágiumgyanú miatt.