A norvég sajtó és az ellenzék az utóbbi napokban egyre hangosabban követelte Jens Stoltenberg kormányfő lemondását, mondván a miniszterelnöké a végső felelősség a hibáknak azért a sorozatáért, amelyet a rendőrség és más szervek elkövettek 2011. július 22-én.

A Reuters tudósítása szerint Oystein Maeland már régóta a kormányzó Munkáspárt politikusa, Stoltenberg násznagya volt, és csupán néhány héttel a tragédia előtt lett a norvég rendőrség feje. A lemondott főkapitány csütörtökön közölte az NTB hírügynökséggel: azért távozik tisztségéből, mert Grete Faremo igazságügy-miniszter és más politikusok bizalma megrendült benne.

Oeystein Maeland
Øystein Mæland
Fotó: n-tv.de


A szóban forgó független bizottság megállapította: az oslói robbantás megakadályozható lett volna, ha a korábban elfogadott biztonsági intézkedéseket hatékonyabban alkalmazzák, Utoyára pedig hamarabb kiérhetett volna a rendőrség. Az oslói robbantás és a biztonsági szolgálatok előtt már korábbról ismert Breivik letartóztatása között három óra telt el.

Lemondott a norvég rendőrfőkapitány
Lemondott a norvég rendőrfőkapitány
Breivik beismerő vallomást tett, a bíróság augusztus 24-én hirdet ítéletet az ügyben. Az ámokfutó tavaly július 22-én Oslo kormányzati központjában hét embert ölt meg egy pokolgéppel, majd az Utoya szigeten lévő ifjúsági táborban 69 fiatalt lőtt agyon. A rendőrség az első riasztás után 70 perccel érkezett ki az utóbbi helyszínre.