Gyanú

Letartóztatottak őket, mert kapcsolatban állhatnak a BBC-vel

WA
Forrás: MTI
2012. február 07., kedd 06:51
Az iráni hatóságok letartóztattak több embert azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban állnak a brit BBC rádió fárszi nyelvű szolgálatával – jelentette hétfőn a Mehr félhivatalos iráni hírügynökség. A BBC szerint iráni nemzetiségű munkatársa nem tartózkodik az országban.
Hirdetés

A Mehr jelentése szerint a letartóztatottak a BBC-nek dolgoztak, valamint iráni újságíróknak segítettek a továbbképzésükben, külföldi utazásuk megszervezésében, munkalehetőséghez jutásukban. A hírügynökség idézett egy meg nem nevezett tisztségviselőt, aki szerint az illetők 2009 óta végezték ezeket a tevékenységeiket. A jelentésben nem szerepelt, hogy hányan vannak az állítólagos letartóztatottak, és hogy név szerint kik ők.

A BBC londoni központja közleményt adott ki erre reagálva, és azt írta: „a jelentés nyugtalanító mindazok számára, akik hisznek a szabad és független médiában”. Hozzátették, hogy Iránban nincs iráni munkatársuk vagy informátoruk.

Irán októberben szabadon engedett két filmes újságírót, akiket hasonló vádak miatt börtönöztek be. Teherán azzal vádolja a BBC-t, hogy titokban a brit hírszerzésnek dolgozik, és hogy iráni másként gondolkodókat alkalmaz.

A BBC pedig a múlt héten azzal vádolta meg Iránt, hogy rágalmazza fárszi nyelvű szolgálatának munkatársait, és ezáltal megfélemlíti őket, valamint hogy bebörtönzi hozzátartozóikat.

Hozzászólások

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2012
05
23
Megye
Város
Mozi
KERESÉS

Fülbevaló